Balog: A fiatal orvosok már értik a kormányt

Vágólapra másolva!
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere szerint az orvosok elvándorlásának csökkenő tendenciája és a túljelentkezés a rezidensek számára meghirdetett ösztöndíjprogramokra azt jelzi, hogy a fiatal orvosok kezdik megérteni üzenetüket.
Vágólapra másolva!

Balog Zoltán miniszter és Szócska Miklós egészségügyi államtitkár novemberben jelentette be, hogy a szakorvosjelölteknek szóló Markusovszky- és a szakgyógyszerészjelölteknek szóló Than Károly-ösztöndíjprogram mellett a gyermekorvosjelöltek számára Méhes Károly-ösztöndíjprogramot hirdetnek. A programban részt vevő szakorvos-, illetve szakgyógyszerészjelöltek havi nettó 100 ezer, a gyermekorvosjelöltek pedig havi nettó 200 ezer forintos támogatásban részesülnek, ha vállalják, hogy a program végeztével legalább annyi ideig ugyanott dolgoznak majd, mint ameddig a támogatást kapták, és nem fogadnak el hálapénzt.

Két hónap alatt a három ösztöndíjprogramra csaknem 640 érvényes pályázat érkezett. A programban rendelkezésre álló keretéből 522 rezidenst tudnak támogatni.

"Az elvándorlás mértéke mindenképpen fokozódott" - hangsúlyozta Balog Zoltán, hozzátéve, hogy ez a folyamat meg fog állni. Reményei szerint a jövőben csak olyan módon mennek majd külföldre a fiatalok, hogy kint szerzett tudásukat visszatérve Magyarországon hasznosítsák.