Péterfalvi: Nincs mit vizsgálni a Kubatov-listákon

Vágólapra másolva!
Péterfalvi Attila nem vizsgálódik a Kubatov-listák ügyében, mert szerinte korábban az adatvédelmi biztos megvizsgálta az ügyet és mindent rendben talált.
Vágólapra másolva!

Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke nem indít vizsgálatot az internetre a hétvégén felkerült videó kapcsán, amely a Haza és Haladás alapítvány szerint a Kubatov-listák létezését igazolhatja.

A nol.hu-n megjelent hír szerint Péterfalvi Attila a válaszában hangsúlyozta, hogy korábban volt már egy pécsi esettel kapcsolatban átfogó, az adatvédelmi biztos által lefolytatott vizsgálat. Ez a vizsgálat Péterfalvi szerint kiterjedt a számítógépen tárolt adatbázisok ellenőrzésére, külön vizsgálva a párttal nem rokonszenvezők esetlegesen fellelhető adatait. A Fidesz akkor az adatvédelmi biztos kérésének eleget téve on-line hozzáférést biztosított adatbázisához. Jóri András adatvédelmi biztos pedig megállapította, hogy a vizsgálat során alkalmazott szúrópróbaszerű tesztek alkalmával nem talált arra utaló jelet, hogy létezne pártszimpátia alapú, a Fideszt elutasító választópolgárokról nyilvántartás. A NAIH elnöke szerint az új videofelvétel érdemben új tényt nem tartalmazott, ezért az ügyet nem vizsgálja.

Az Együtt 2014 választói mozgalom hétfőn az adatvédelmi hatóság vezetőjéhez fordult a Fidesz adatkezelése miatt. Azt írták, hogy Kubatov Gábor pártigazgató, a videóban nemcsak elismeri mindazt, amit 2010 tavaszán, a választások előtti hetekben még tagadott, hanem dicsekszik vele; a 2009-ben a pécsi időközi polgármester-választáson készült belső kampányfilmből az derül ki: a Kubatov-listák igenis léteznek.

A mozgalom szerint a Kubatov-lista kifejezés illegális adatbázisokat takar, azok ugyanis vélhetően nemcsak a legálisan gyűjtött és nyilvántartott választói adatokat tartalmazzák, hanem azokat is, amelyek rögzítésére, adatbázisba rendezésére sem az érintettek, sem a hatályos jogszabályok nem adtak felhatalmazást a Fidesznek. Az Együtt 2014 szerint ez felveti a különleges személyes adat kezelésére vonatkozó jogszabályok megsértését, ezért szerdán levélben fordultak Péterfalvi Attilához, az adatvédelmi hatóság vezetőjéhez fordultak.