Figyelmezették az előállított tüntetőket

Vágólapra másolva!
A rendőrség figyelmeztetésben részesítette azt a három fiút, akit szerdán állítottak elő a diáktüntetésen. A három fiatalember tagadta, hogy szabálysértést követett el.
Vágólapra másolva!

A szabálysértési hatóság gyülekezési joggal való visszaélés miatt figyelmeztetésben részesítette a Lánchídról, illetve a híd pesti hídfőjétől 2012. december 19-én a Budapesti Rendőr-főkapitányság IV. kerületi Rendőrkapitányságára előállított három fiatalembert. Meghallgatásakor a 17 éves fiú, a 23 éves T. János és a 25 éves B. Richárd nem ismerte el a szabálysértés elkövetését.

A 17 éves fiatalembernél egy darab, B. Richárdnál két darab kést talált, majd foglalt le a rendőrség - ellenük rendzavarás szabálysértésének elkövetése miatt feljelentést tesz. Barabás Richárd, a Hallgatói Hálózat aktivistája a Klubrádióban cáfolta, hogy kés volt nála. Hozzátette, ha így lett volna, akkor a rendőrségnek meg kellett volna indítani, az ezzel kapcsolatos eljárást, de, ezt nem tette meg. Barabás hajlandó nyilvánosan közzétenni a rendőrségi jegyzőkönyvet, hogy bizonyítsa igazát.

Barabás ellen gyülekezési joggal való visszaélés miatt indult eljárás, mert a rendőrség szerint ő tartotta össze a tömeget.

A három fiatalembert 2012. december 20-án éjjel enegdték el.