Vágólapra másolva!
Pintér Sándor és Tarlós István arról állapodott meg, hogy az állam átvállalja a fővárosi önkormányzat adósságállományának legalább 40 százalékát. Végleges megállapodás 2013. február 15-én várható.
Vágólapra másolva!

A fővárosi önkormányzat adósságállományának legalább 40 százalékát, vagyis 74,4 milliárd forintot mindenképpen átvállal a kormány, a végleges összegről február 15-ig lesz megállapodás - jelentette be Pintér Sándor belügyminiszter kedden, miután egyeztetett a főváros vezetőivel.

A miniszter elmondta, hogy a további egyeztetéseken a törvényi szabályozásnak megfelelően figyelembe veszik az önkormányzat adósságának összetételét és az adóerejét. Tarlós István főpolgármester a kormánynak köszönetet mondva arról beszélt, hogy az adósságátvállalással már jövőre 7-8 milliárd forintnyi kamatteher maradhat a fővárosnál, és jelentősen javulnak a hitelfeltételek is.