Kövér háromhetes parlamenti ciklust akar

Vágólapra másolva!
Kibővítette az Országgyűlés a levezető elnökök jogkörét, így a sértő beszédet mondó képviselőket ki lehet zárni az adott napi munka további részéről, és pénzbírság is kiszabható rájuk. Kövér László házelnök egy interjúban pedig arról beszélt, hogy háromhetes parlamenti munkát vezetne be: egy hét együttes vita, egy hét bizottsági munka és egy hét a választókkal.
Vágólapra másolva!

Hetenkénti interpellációs blokkot, és két- vagy háromhetenkénti plenáris ülésezési rendet javasol várhatóan az Országgyűlés elnöke az új házszabályban. Erről beszélt Kövér László az Inforádió Aréna című műsorában hétfőn.

Az interjúban a házelnök úgy fogalmazott, egy hét plenáris ülés, egy hét bizottsági munka mellett lenne egy olyan hét, amit a saját választókerületében tölthetne el a képviselő.

Hozzátette, hogy olyan házszabályt szeretnének, ahol a parlamenti törvényhozás ésszerűbb szabályok keretei között folyik, mint most. Sokszor ma órákat töltenek azzal, hogy módosító indítványokat utasítanak el, miközben pontosan lehet tudni, hogy a kormánypártok melyeket támogatják.

A házelnök blődségnek nevezte a név szerinti szavazást, és azzal érvelt, hogy minden, ami nem titkos, az név szerinti, és az elektronikus rendszer nyilvántartja a szavazatokat.

Kövér László a részletes vitát kiváltaná egy olyan bizottsági előkészítő munkával, amely után a módosításokat rögzítő törvényszövegről szavaznának a plenáris ülésen. A bizottsági ülés nyilvánosságát is ugyanúgy meg lehet teremteni, mint a plenáris ülését - mondta. A Parlament jelenleg előbb általános, majd részletes vitán tárgyalja az egyes törvényjavaslatokat. Az általános vitán a törvény egészéről beszélnek, a részletes vitán pedig az egyes paragrafusokat és a módosítókat tárgyalják meg.

Hétfőn pedig elfogadta az országgyűlés azt a módosítást, amely szerint januártól bővülhet a házelnök és az ülést vezető alelnökök fegyelmezési jogköre. Így ha egy képviselő kirívóan sértő kifejezést használ, akkor rendreutasítás és figyelmeztetés nélkül kizárhatják az ülésnap hátralévő részéből, és akár utólag is pénzbírságot szabhatnak ki rá.

Az országgyűlési törvény ezt rögzítő módosítását - fideszes kezdeményezésre - hétfőn fogadta el a parlament 262 igen, 47 nem szavazattal, 48 tartózkodás mellett. A jogszabályban már áprilisi elfogadásakor rögzítettek - 2013. január 1-jei hatálybalépéssel - szigorúbb fegyelmezési jogkört a levezető elnöknek, ezt azonban most tovább bővítik.

A szabályozás szerint ha egy képviselő a felszólalása során az Országgyűlés tekintélyét vagy valamely személyt, csoportot - így különösen valamely nemzeti, etnikai, faji, vallási közösséget - kirívóan sértő kifejezést használ, vagy e kifejezés súlyos rendzavaráshoz vezet, az ülést vezető elnök rendreutasítás és figyelmeztetés nélkül javasolhatja a politikus kizárását az ülésnap hátralévő részéből, illetve pénzbírság kiszabását. A két szankció egyszerre vagy külön-külön is alkalmazható.

A pénzbüntetésnek - amelynek kiszabásáról az Országgyűlés vita nélkül határoz - az összege nem haladhatja meg a képviselő egyhavi tiszteletdíjának harmadát. Ugyanígy bővülnek a fegyelmezési jogok a parlament bizottságainak ülésein is.

A házbizottság november 29-i ülése után hangzott el, hogy az országgyűlési törvény módosítását kezdeményezi a Fidesz annak érdekében, hogy a jobbikos Gyöngyösi Márton parlamenti felszólalásához hasonló esetekben utólag is lehessen pénzbírságot kiszabni a képviselőkre.

Gyöngyösi Márton az Országgyűlés plenáris ülésén annak felmérését szorgalmazta, hogy hány olyan zsidó származású ember van az Országgyűlésben és a kormányban, aki nemzetbiztonsági kockázatot jelent.