Az ügynökaktákat is az MSZP elé tolnák Bajnaiék

Vágólapra másolva!
Szívélyesen megköszönték Bajnai Gordonék az MSZP együttműködési felhívását, amelyre késznek mutatkoztak elmenni, de újabb témákat is elővettek, amelyeket a közpolitikai egyeztetések témájává tennének. Ilyen az ügynökakták nyilvánosságra hozatala és a pártfinanszírozás is.
Vágólapra másolva!

Juhász Péter, a Milla Egyesület, Kónya Péter a Magyar Szolidaritás Mozgalom és Bajnai Gordon, a Haza és Haladás Egyesület elnöke levélben mondott köszönetet Mesterházy Attilának, az MSZP elnökének, hogy a szocialisták elfogadták módosított tárgyalási javaslatukat.

Az Együtt 2014 azt kezdeményezi, hogy több közjogi témával egészítsék ki az ellenzéki szervezetek tervezett tárgyalási menetrendjét. Azt is szeretnék, hogy a szakpolitikai egyeztetéseket azokkal az ellenzéki szervezetekkel kezdjék meg, amelyek az MSZP-hez hasonlóan elfogadják az Együtt 2014 által javasolt alapelveket, majd az elvi, erkölcsi alapvetéseket jogszabálytervezetben is fogalmazzák meg. Január első hetében állapodnának meg a konzultáció technikai részleteiről.

A választói mozgalom újabb témákat javasol az első, közjogi tárgyú konzultációkra: a kampány- és pártfinanszírozás átalakítását, az állambiztonsági iratok kutathatóságát akadályozó korlátok lebontását, a költségvetési tervezés gyakorlatának megváltoztatását, az állami szféra által kötött szerződések nyilvánosságra hozását, a részvételi demokrácia megerősítését, a határon túli magyar szervezetek részrehajlásmentes támogatását, valamint a médiatanács megszüntetését.

Mesterházy Attila pártelnök november végén jelentette be, hogy szakpolitikai egyeztetésekkel kezdődő és a jövő év végére a közös jelölt- és listaállításig, azaz egy választási szövetség létrehozásáig vezető tárgyalásokat kezdeményez az MSZP a demokratikus ellenzéki pártokkal és szervezetekkel. A szocialisták az Együtt 2014 választói mozgalom alapítóit - a Haza és Haladás Egyesületet, a Milla Egyesületet és a Magyar Szolidaritás Mozgalmat -, az LMP-t, a Demokratikus Koalíciót, a 4K!-t, a Magyarországi Szociáldemokrata Pártot és a Szövetségben, Együtt Magyarországért pártot keresték meg.

Múlt heti közlése szerint a szocialista párt pozitív visszajelzéseket kapott a többi szervezettől, így január első hetében közjogi-alkotmányjogi kérdések megvitatásával kezdődhetnek meg az egyeztetések.

Az Együtt 2014 korábban azt javasolta, hogy a demokratikus ellenzéki szervezetek először az együttműködés és a korszakváltás elvi, erkölcsi alapelveiről jussanak közös nevezőre. Mesterházy Attila erre azt mondta: az Együtt 2014 erkölcsi alapvetéseivel teljes mértékben egyetértenek.