Egy hanyag nő 12 gyerekéből tízet elvettek

Vágólapra másolva!
Gyermekei veszélyeztetése miatt folyik több eljárás egy nő ellen Zalában. A mikekarácsonyfai nő nemcsak a három hónapos csecsemőjét nem táplálta megfelelően, de a többi gyerekét sem fürdette, etette rendesen. Tizenkét gyermeke van, csak az a kettő nincs gyerekotthonban, aki már felnőtt.
Vágólapra másolva!

Kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt vádemelési javaslattal zárták le a rendőrök már a második nyomozást az ellen a mikekarácsonyfai nő ellen, akinek 12 gyermeke közül tízet gyermekotthonban helyeztek el - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

A lenti rendőrkapitányságon azt követően indult nyomozás a 45 éves asszony ellen, hogy májusban az alultáplált és elhanyagolt, alig három hónapos gyermekét a háziorvos javaslatára mentő szállította a Zala Megyei Kórház gyermekintenzív osztályára. A háziorvoshoz is úgy jutott el a 11 hetes csecsemő, hogy a nő a 13 éves fiával vitette el a tanácsadásra.

A kórház bejelentése után a rendőrök felvették a kapcsolatot a háziorvossal, a jegyzővel, a védőnői szolgálattal, továbbá igazságügyi orvos szakértőt is bevontak a nyomozásba. Az eljárás során megállapították, hogy az italozó életmódot folytató asszony a csecsemővel nem jelent meg a tanácsadásokon, az újszülöttet nem gondozta és nem táplálta megfelelően, emiatt nagyobb elmaradást mutatott a súlya is.

A nyomozás során az is kiderült, hogy a nő a nagyobb gyermekeivel szemben sem teljesítette megfelelően szülői kötelezettségeit. Kétéves kislánya nem az időjárásnak megfelelően volt öltöztetve, gyakorta hiányos öltözetben, többnyire csak pelenkában tartózkodott az utcán, az udvaron. A gyerekeket nem fürdette napi rendszerességgel, "testhajlataikban, körmük alatt vastagon lerakódott a kosz, a hajukban elszaporodtak a tetvek" - olvasható a rendőrségi tájékoztatásban.

Az eljárás alatt a hatóságok a nő hét alultáplált és gondozatlan gyermekét gyermekotthonban helyezték el. Az asszonynak összesen 12 gyermeke született, a két felnőttön kívül immár mindegyik gyermekotthonban él.

Korábban három gyermekét is már gyermekotthonban helyezték el.

A lenti rendőrök nem először nyomoztak az anya ellen, júniusban négy kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt tettek vádemelési javaslatot ellen - de bírói ítélet még nem született -, ezúttal pedig további két gyermekének veszélyeztetése miatt javasoltak vádemelést az ügyészségnek.