Balog: Ingyenes lesz a felsőoktatás

Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter a felsőoktatásról beszél a kormányszóvivői tájékoztatón
Vágólapra másolva!
Balog Zoltán vasárnapi sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy ingyenes lesz a felsőoktatás, csak a diplomaszerzést és a magyarországi munkavállalást várják el a diákoktól. Balog már hétfőn találkozna a hallgatókkal.
Vágólapra másolva!

Megszűnik a felsőoktatási keretszámok rendszere, és ingyenes lesz a felsőoktatás - közölte Balog Zoltán a vasárnapi kormányszóvivő tájékoztatón. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője szerint úgy teszik ingyenessé a felsőoktatást, hogy csak a diplomaszerzést és a magyarországi munkavállalást várják el a diákoktól. Balog arról is beszélt, hogy nem kedden, hanem már hétfőn találkozni akar a hallgatói szervezetekkel.

Forrás: MTI/Kovács Tamás



Balog Zoltán szerint Orbán Viktor "adventi ajándékként" adta át neki ezeket az irányelveket, és szerdán már az ezek alapján kialakított javaslat kerül majd a kormány elé. Balog a keretszámok eltörlésével kapcsolatban elmondta, mindig is tudták, hogy nem fair azokkal szemben ez a rendszer, akik tanulni szeretnének, ezért most eltörlik, a támogatási formákat pedig összevonják, hogy átlátható rendszert tudjanak kialakítani.

Balog elmondta: "az egyetemi felvételihez nem pénz kell, hanem minőség, olyan rendszert fogunk kialakítani, amelyben mindenki tanulhat, aki elér egy bizonyos szintet. Cserébe annyi az elvárásunk, hogy szerezzenek diplomát, és nyilvánítsák ki azt a szándékukat, hogy Magyarországon kívánnak dolgozni". Balog szerint már egy éve dolgoznak ezen az új rendszeren és már csak az utolsó simítások vannak hátra.

Orbán szerint 240 pont felett ingyenes lesz az oktatás

Diákokkal konzultált szombaton délután Orbán Viktor Budapesten az Ötkert nevű szórakozóhelyen, utána videót töltött föl a Facebook-oldalára, amelyben azt mondta, hogy el fogják törölni a keretszámok rendszerét. Orbán arról is beszélt, az új szabályozásnak világossá kell tennie, hogy azok, akik elérik a minőségi korlátokat, és elszántak a tanuláshoz, azok eladósodás nélkül, ingyen tanulhassanak tovább, ha vállalják, hogy tanulmányaik befejezése után maradnak Magyarországon.

Orbán minőségi korlátként a ma érvényes 240 pontos határt említette, de arról nem beszélt, hogy ez mennyi lesz az új rendszerben. Orbán szerint a jövő szerdai kormányülésre már ezen irányelvek mentén fog előterjesztést készíteni a miniszter.

Az [origo] szombaton beszélt egy gimnáziumi igazgatóval, aki azt mondta, hogy az elit egyetemekre a jelenlegi szabályozás mellett 430 pont alatt gyakorlatilag lehetetlen bekerülni.