Új logója van az MSZP-nek, a szegfű maradt

MSZP, új logó, Mesterházy Attila
Vágólapra másolva!
Új pártlogója van az MSZP-nek, a piros szín és a szegfű marad, de Mesterházy Attila szerint a modern dizájn illik az európai szociáldemokrata pártok imázsához.
Vágólapra másolva!

Megújult az MSZP arculata. A szocialista párt logója is megváltozott, jelképe azonban továbbra is a szegfű marad. Az új pártlogót és tipográfiát a szocialisták szombati választmányi ülésén mutatták be. Mesterházy Attila azt mondta: az MSZP új arculata épít a hagyományokra - nem változik a párt elnevezése, a megjelenésében meghatározó piros szín és jelképe, a szegfű sem -, azonban az eddiginél modernebb, illeszkedik az európai szociáldemokrata pártok imázsához.

A pártelnök hangsúlyozta, hogy az MSZP megújulása két évvel ezelőtt kezdődött, először új alapszabályt fogadtak el, megváltoztatták a pártszervezet felépítését, új vezetőséget választottak, majd megújították programjukat, e folyamat vége az arculatváltás.

Szerinte mindez azt bizonyítja, hogy a szocialista párt képes változni, tanulni a hibáiból, és egy választási vereség után talpra állni. Kevesen hittek ebben, de mára nem kérdés, hogy az MSZP nélkül nincs kormányváltás - mondta Mesterházy Attila.

Az idei utolsó választmányi ülésre a politikusok rászoruló gyermekeknek szánt ajándékokkal érkeztek, ezeket a Jókai utcai székház aulájában felállított karácsonyfa alatt helyezték el. A zárt ülésen a szocialista párt foglalkoztatáspolitikai és dél-dunántúli regionális programját vitatják meg.

Mesterházy Attila újságírói kérdésre megerősítette, hogy Ron Werber tanácsadóként segíti a szocialistákat. A 2002-es választásokon a pártnak dolgozó kampányszakértő Mesterházy szerint azt mondta, hogy az elmúlt három-négy hétben szerzett benyomásai szerint az MSZP tízszer felkészültebb a választásokra, mint 2001-es Magyarországra érkezésekor volt. "Úgy fogalmazott, hogy ha a fele igaz annak, amit mondunk, akkor meg fogjuk nyerni a választásokat, méghozzá simán" - közölte Mesterházy Attila. A szocialisták választása azért is esett Ron Werberre, mert vannak magyarországi, MSZP-s tapasztalatai, és a térség több más országában is dolgozott már - tette hozzá.

Forrás: MTI/Soós Lajos