Halálos buszbaleset Borsodban

Vágólapra másolva!
Egy ember meghalt és tizennégyen sérültek meg, amikor egy távolsági busz és egy személyautó összeütközött szombaton Rudabánya és Ormosbánya között - közölte a rendőrség a korábbi információkat pontosítva a honlapján.
Vágólapra másolva!

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság közleményében azt írta: az eddigi adatok szerint az Ormosbányát Rudabányával összekötő úton egy személygépkocsi vezetője járművével - eddig tisztázatlan okból - megcsúszott, áttért a szemközti sávba, és frontálisan ütközött egy menetrend szerint közlekedő autóbusszal.

A baleset következtében a személyautó 36 éves utasa a helyszínen meghalt, az autót vezető 46 éves férfit súlyos, életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba. Az autóbusz utasai közül egy ember súlyosan, tizenkét utas könnyebben sérült meg. A sérülteket a mentők Ózdra és Miskolcra szállították ellátásra.

A helyszínelés és a műszaki mentés még tart, a forgalmat rendőri irányítással elterelik. A baleset körülményeinek feltárására és a felelősség megállapítására a rendőrség szakértők bevonásával vizsgálatot indított - tették hozzá.

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében ónos eső esik, többfelé csúszósak az utak.