Balog: Változhatnak a felsőoktatási keretszámok

Vágólapra másolva!
Az emberi erőforrások minisztere szerint elképzelhető, hogy még módosulni fognak a felsőoktatási keretszámok. Balog Zoltán szerint a diákok pénzt nyernek azzal, hogy csak 5 évvel a tanulmányaik befejezése után kell visszafizetni a hitelt.
Vágólapra másolva!

Balog Zoltán szerint még módosulhatnak a felsőoktatási hallgatói keretszámokra vonatkozó elképzelések. Az emberi erőforrások minisztere erről pénteken reggel, a TV2 Mokka című műsorában beszélt, de konkrét szakokat vagy számokat nem mondott. A tárcavezető közölte, már meghozták azokat a megalapozó döntéseket, amelyek rendezhetik a helyzetet, de nem "egyik napról a másikra" fogják a kérdést megoldani. Arra a kérdésre válaszolva, hogy módosulhatnak-e a keretszámok, azt mondta: "igen, módosulhatnak".

A miniszter a műsorban kifejtette: minden második ember, aki elkezdi az egyetemet, nem fejezi be felsőoktatási tanulmányait, a diplomát szerzők közül pedig sokan nem a szakmájukban helyezkednek el. Balog Zoltán közölte, meg kell nézni, mely képzésekre, diplomákra van szükség, ezeket erősíteni kell, a többinél pedig el kell dönteni, hogy invesztálnak-e bele. Hozzátette: az orvosképzésen még vitatkoznak, a pedagógusoknak sokat segítene az állam, míg a jogász- és közgazdászképzést kevésbé támogatnák.

A miniszter a diákhitellel kapcsolatban azt mondta, szerinte a hallgatók pénzt nyernek azzal, hogy csak öt-hét év múlva kell visszafizetni a hitelt garantált 2 százalékos kamattal, ennek törlesztését pedig a munkaadó átvállalhatja, és a járulékokból leírhatja majd.

A rendszerből "nem pénzt akarunk kivenni, hanem pénzt akarunk betenni" - hangsúlyozta Balog Zoltán.

Közben csütörtökön több nagyvárosban is folytatódtak a felsőoktatás átalakítása elleni demonstrációk, a tiltakozáshoz középiskolások is csatlakoztak.