Magyarország is beállt a szíriai lázadók mögé

Vágólapra másolva!
Magyarország is aláírta szerdán azt a nemzetközi dokumentumot, amelyben több mint 100 ország ismerte el a szíriai nép egyetlen legitim képviselőjének az ország elnökével polgárháborút vívó lázadókat. Martonyi János külügyminiszter szerint kifejezetten jó kapcsolataink vannak a felkelőkkel, akiknek az egyik szóvivője még magyarul is tud, és már a segítségünket is felajánlottuk.
Vágólapra másolva!

Végleg kiterítette lapjait Magyarország a lassan két éve húzódó szíriai konfliktusban, miután szerdán több mint 100 országgal közösen egyértelműen a szíriai lázadók mellé állt. A marokkói Marrakesben szerdán megrendezett Szíria Barátai (Friends of Syria) elnevezésű konferencián olyan nyilatkozatot adtak ki, amely szerint az aláírók a szíriai nép egyetlen legitim képviselőjének ismerik el a felkelők ellenzéki koalícióját. A nyilatkozatot, amely egyúttal megtagadja a túlélésért küzdő szír elnök, Bassár al-Aszad legitimációját, Magyarország is aláírta - erősítette meg csütörtökön Martonyi János külügyminiszter.

Martonyi a Külügyminisztériumban rendezett csütörtöki sajtóbeszélgetésen azt mondta, hogy az Aszad-rezsimet fenntarthatatlannak tartja, és ezért úgy látja, hogy bukása most már biztosan be fog következni. A kérdés csak az - tette hozzá, - hogy ez mikor és mennyi további emberáldozat után fog bekövetkezni.

Forrás: AFP/Fadel Senna
Forrás: AFP/Fadel Senna

Szíria barátai Marrakesben

Magyarország és a szíriai rezsim kapcsolata azután szakadt meg teljesen, hogy december elején a Külügyminisztérium hazarendelte az addig a háborús viszonyok ellenére is kitartó damaszkuszi magyar nagykövetség dolgozóit. A külképviselet múlt szerdán, december 5-én függesztette fel a tevékenységét: Martonyi szerint a nagykövet mindaddig kitartóan végezte a munkáját, és vállalta a polgárháborús ország helyzetéből adódó kockázatot, de mégis a kivonulás mellett döntöttek, többek között azért, mert a magyar követség egy rendszeresen tűz alá vett katonai reptér szomszédságában van.

Magyar támogatást is kap az ellenzék

Martonyi csütörtökön azt mondta, hogy Magyarországnak immár jó kapcsolatai vannak a szíriai ellenzéki koalícióval, amellyel szerdán tárgyaltak is Marokkóban. A külügyminiszter szerint a szíriai felkelők egyik szóvivője tökéletesen beszél magyarul, mivel Magyarországon tanult.

A magyar diplomaták szerdán közölték az ellenzéki koalíció képviselőivel, hogy Magyarország csupán egyetlen feltételt szab a felkelők támogatásának: azt, hogy legyen a lázadó szövetség befogadó, vonja be a döntéshozatalba a szekuláris, világi csoportokat, az ország kurd kisebbségét és a keresztény kisebbséget is. Martonyi szerint Budapest számára kifejezetten fontos kérdés, hogy a szíriai keresztények megfelelő képviseletet kapjanak a szíriai ellenzékben, és a védelmük is garantálva legyen. (Mindez ugyanakkor problematikus lehet, hiszen a szíriai felkelést a jelek szerint főleg szunnita csoportok vezetik, az iszlám síita ágához tartozó alaviták, valamint az ország különböző vallási és etnikai kisebbségeinek egy része, köztük a keresztények sokáig a rezsimet támogatták).

Forrás: AFP/Javier Manzano
Forrás: AFP/Javier Manzano

Szíriai felkelő - immár őket tartjuk legitimnek

A külügyminiszter hozzátette: szerdán Magyarország közölte a szíriai ellenzék diplomatáival, hogy segítséget is hajlandók nyújtani nekik. A Mol, amely leányvállalatán keresztül jelen van a szíriai földgázszektorban, felajánlotta, hogy néhány százezer dollár értékben vállalja török menekülttáborokban élő sérült szíriai gyerekek magyarországi gyógykezelését.

Szinte mindenki átállt már

A Szíria Barátai rendezvény nem csak Magyarország számára volt fontos mérföldkő a szíriai konfliktus megközelítésében. Az esemény előestéjén jelentette be Barack Obama amerikai elnök, hogy immár az USA is a szíriai lázadókat ismeri el. Franciaország, Nagy-Britannia, Törökország és az öböl menti arab államok már novemberben így döntöttek, az amerikai bejelentés után pedig több mint 100 ország írt alá közös nyilatkozatot. Mindez látványosan tovább gyengíti Asszad elnök pozícióját, akinek Ecuador már azt is felajánlotta, hogy menedékjogot biztosít, ha rezsimje végleg megbukik. Oroszország, Aszad egyik fontos szövetségese ugyanakkor továbbra sem pártolt el teljesen a szíriai elnöktől.