A Margit hídon vonulnak a tüntető diákok

Vágólapra másolva!
Újabb diáktüntetés kezdődött Budapesten, a Széll Kálmán téren gyülekező gimnazisták a Margit hídon át elindultak az Emberi Erőforrások Minisztériumához. A tiltakozó diákok sárga szalagot választottak jelképüknek.
Vágólapra másolva!

Csütörtök délután 4 órára a fővárosi Széll Kálmán térre hirdettek újabb tiltakozást. A város több pontjáról a térre tartó diákok az iskolák előtt elhaladva toboroztak újabb tüntetőket. A diákok a sárga színt választották tiltakozásuk jelképéül.

Az [origo] helyszínen tartózkodó újságírója elmondta, hogy a téren 2-300 diák gyűlt össze, és fél 5-kor a Margit-körúton elindultak az Emberi Erőforrások Minisztériuma elé. A rendőrség a Margit hídon egy sávot biztosít a vonuló diákoknak.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

Egy tüntető középiskolai tanár a Széll Kálmán térről az [origo]-nak telefonon azt mondta, hogy az egyik iskolából legalább 80 diák jött ki a térre, de út közben más iskolák előtt is megálltak tüntetőket toborozni, és legalább 20 gyerek csatlakozott hozzájuk. A téren fél 5 körül szerinte több száz ember gyűlt már össze, többségében gimnazisták, de néhány általános iskolás is feltűnt. A tüntetők plakátokat lengetnek, jelszavakat skandálnak. Az egyik transzparensen az áll, hogy "Túl rózsás a helyzet". A tömeg azt skandálja, hogy "Volt egy álmunk: diploma", illetve hogy "Mit akarunk? Szabad egyetemet!"

Szerdán a Parlament lépcsőjéig jutott az a több ezer diák, aki a keretszámok csökkentése és a felsőoktatás átalakítása ellen tüntetett. A hallgatók egy másfél órás, rektorokkal és szakszervezetisekkel közösen tartott fórum után leállították a forgalmat az Erzsébet hídon és több budapesti főútvonalon, majd beözönlöttek az Országház amúgy lezárt parkolójába.