Savat öntött a hipóra, majd telefonált

Vágólapra másolva!
Egy zalaegerszegi uszoda gondnoka az után hívta fel a katasztrófavédelmet, hogy savat öntött a hipóra, és furcsa gáz keletkezett. Kiürítették az uszodát.
Vágólapra másolva!

Harminc gyereket és hat felnőttet kellett kimenekíteni kedden reggel a zalaegerszegi Pais Dezső Általános Iskola uszodájából, miután klórgáz került a légtérbe, de senki nem sérült meg - közölte a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság az MTI-vel.

Az igazgatóság tájékoztatása szerint reggel nyolc óra előtt jelezte az uszoda gondnoka a katasztrófavédelem ügyeletén, hogy a hipót tartalmazó tartályba savat öntött, és valamilyen gáz képződik. A műveletirányító utasítását követve az épületet az ott tartózkodó harminc gyermek és hat felnőtt azonnal elhagyta.

A helyszínre néhány perc alatt kiérkezett a zalaegerszegi tűzoltó-parancsnokság két egysége, majd a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat és a katasztrófavédelmi mobil labor is. A tűzoltók az egész épületet átvizsgálták és megmérték a gáz koncentrációját, de klórgázt csak az uszoda gépházában mutatott ki a műszer, s a mért mennyiség nem haladta meg az egészségre káros mértéket.

A százliteres tartályt, amelyben a klórgáz képződött, a tűzoltók lezárták és a szabadba vitték, majd átszellőztették az egész épületet. Az uszodában tartózkodó gyerekek és felnőttek közül senki nem sérült meg, a gondnokot azonban a mentők megfigyelésre kórházba szállították, mert ő érintkezett a gázzal.

Az esettel kapcsolatban a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság teljes körű iparbiztonsági hatósági vizsgálatot indít.