Motoros banda garázdálkodik Budán

baleset, Halálos motorosbaleset a Kolosy téren, motoros banda
Vágólapra másolva!
A piros lámpáknál és dugóban álló autókra specializálódott az a motoros csoport, amely az elmúlt időszakban több rablást is elkövetett Budán. A banda egyik tagja a múlt pénteken halálos balesetet szenvedett a Kolosy térnél - írja a Blikk.
Vágólapra másolva!

Öt-hat főből álló motoros banda garázdálkodik Budán - írja a keddi Blikk. A számlájukra írható a múlt héten a Kolosy térnél történt rablás is, amikor egy autó hátsó üléséről szerezték meg a zsákmányt, de ők rabolták ki Kern András feleségét is. A hidegben könnyen be tudják törni az autók ablakait egy gyújtógyertya segítségével.

Forrás: MTI/Mohai Balázs
A Kolosy téren, pénteken halálos balesetet szenvedett motoros is a bandához tartozott

A rendőrök eddig három különböző motorkerékpárt ismernek, amelyeket a rablók használnak. Az egyik egy fekete színű gyorsasági motor, a másik egy ezüstszínű, nagy robogó, a harmadik pedig a pénteken halálos balesetet szenvedett fehér színű krosszmotor, amelynek a vezetőjét eddig nem sikerült azonosítani, semmilyen irat nem volt nála.

Jelenleg a megtalált motor bejegyzett tulajdonosán keresztül próbálnak meg eljutni addig a férfiig, aki pénteken egy ezüstszínű Toyotából elemelte a sofőr táskáját, majd életét vesztette, amikor az őt üldöző sofőr nekiütközött hátulról.

A motorosok párban dolgoznak forgalmas csomópontokon, piros lámpánál. Általában lassan előrecsorogva választják ki célpontjukat. Az egész támadás nem tart tovább, mint 2-3 másodperc, előre megtervezett menekülési útvonalaik vannak.

A másik módszernél két motoros csap le áldozatára. Az első vagy megrúgja az autót, vagy a tükrét üti le, majd kicsivel előrébb megáll, és amikor a sofőr gyalogszerrel üldözni kezdi, a második motoros kipakolja a tárva-nyitva hagyott autót - írja a Blikk.