ELTE-s professzorok nem ismerik el Semjén szakdolgozatát

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes sajtónyilatkozatot tesz a Miniszterelnökségen, plágium-ügy
Vágólapra másolva!
Az ELTE Társadalomtudományi Karának több professzora is nyilatkozatban tiltakozik az ellen, hogy a Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes szakdolgozata körüli visszásságoknak nem lesz következménye.
Vágólapra másolva!

Az ELTE Társadalomtudományi Karának honlapján tucatnyi professzor aláírásával jelent meg egy nyilatkozat kedden, amely tiltakozás a Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes szakdolgozata körül történtek miatt. Az aláírók között olyan közismert nevek is szerepelnek, mint Ferge Zsuzsa, Gyáni Gábor, Halmai Gábor, Orosz Éva, Sík Endre. Az ügyet a nyilatkozat szerint nem lehet lezártnak tekinteni, és mélyen el kell ítélni az ahhoz kapcsolódó magatartást.

Semjén Zsolt november 19-én tette közzé 1990-ben kelt doktori dolgozatát és az átminősítéséről szóló hivatalos okiratot, valamint az ELTE-re, 1992-ben készített szociológia szakdolgozatát a kormányzati portálon. Ez azután történt, hogy a Hvg.hu november 18-án Plágiumgyanú Semjén Zsolt doktorija körül címmel közölt cikket, másnap pedig azt írta, hogy a KDNP-s politikus 1992-ben megvédett szociológiai diplomamunkája jelentős átfedést mutat az egy évvel korábban doktori fokozattal jutalmazott teológiai értekezésével, illetve, hogy Semjén teológiai doktorija jelentős részeket emel át több más munkából, a Hvg.hu becslése szerint a doktori dolgozat mintegy negyven százaléka másolat, és nagy részét aztán Semjén a szociológia tanszéken is felhasználta.

A Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője politikai provokációnak minősítette a portál közlését. Az ELTE először azt közölte, hogy nem vizsgálja ki az ügyet, aztán mégis összehívta a bizottságot. A háromtagú testület arra jutott, hogy nagyon jelentős szövegegyezés található a szakdolgozat konzulense, Molnár Attila Károly később publikált írása és Semjén Zsolt szakdolgozata között, azaz "súlyos tudományetikai vétség történt". Tausz Katalin dékán múlt pénteki sajtótájékoztatóján beszélt erről, de azt ismondta, hogy nem lesz további vizsgálat, és, hogy az ELTE a saját szabályai szerint nem tehet semmit, mert a dolgozat leadásakor érvényes szabályok alapján "a záróvizsga rendjében nincs semmiféle részletes útmutatás arról, melyek a szakdolgozattal kapcsolatos részletes szabályok, illetve, hogy mi történik akkor, ha utólag kétség merül fel egy vizsgázó teljesítményével kapcsolatban".
http://www.origo.hu/itthon/20121207-semjen-megussza-a-dolgozatugyet.html

A TÁTK professzorainak erre reagáló nyilatkozata szerint bárki is követte el a "súlyos tudományetikai vétséget", Semjén vagy a konzulense, vagy mindketten együtt, "az ügy sérti az oktatás és a tudományos kutatás erkölcsi alapjait". "Az ilyen vétség nem évül el, és erkölcsi megítélése nem igényel külön szabályozást. Az az általánosságban megfogalmazott vád, amely szerint a Társadalomtudományi Kar oktatóinak útmutatása alapján jött létre a szövegazonosság, besározza a sok ezer tisztességes munkával elkészített szakdolgozatot és a Kar becsületét. Az ELTE Társadalomtudományi Kar professzorai mélyen elítélik az ilyen magatartást. Meggyőződésünk, hogy az ügy nem tekinthető mindaddig lezártnak, amíg a két szereplő nem tisztázza nyilvánosan a felelősség kérdését. Ameddig ez nem történik meg, a professzorok szakmai szempontból a szakdolgozatot nem tekintik érvényes munkának" - olvasható a nyilatkozatban.