Becsempészték a miskolci költségvetésbe a fideszes utat

Vágólapra másolva!
Rohamtempóban épült út egy olyan miskolci utcában, ahová nemrég költözött be a város fideszes alpolgármestere. Pedig az önkormányzat csak csütörtökön hagyja majd jóvá a beruházást. Állítólag találtak egy kis megmaradt pénzt, abból építkeztek. A kátyús oldalon lakókat azzal nyugtatják, hogy jövőre tovább épül az út.
Vágólapra másolva!

A miskolci képviselő-testület előzetes beleegyezése nélkül különített el Kriza Ákos polgármester 6 millió forintot a Zsiga Marcell miskolctapolcai háza előtti útszakasz felújítására - állítja több miskolci ellenzéki képviselő. A város költségvetését februárban fogadták el, abban még nem szerepelt a Szatmári Király Pál utcai felújításról szóló sor, de a polgármester időközben módosította a büdzsét a képviselők belegyezése nélkül. Krizának ehhez joga van, a költségvetésen belül egyes sorokat átírhat, azaz dönthet úgy, hogy egy utca helyett egy másikat újítsanak fel. Ezt is jóvá kell hagyatnia a képviselőkkel, de megteheti utólag is. A költségvetés új, módosított változatában már benne van az utca felszíni vízelvezetésére szánt 6 milliós összeg, erről a csütörtöki közgyűlés tárgyal - tudta meg az [origo].

Kriza Ákos a második miskolci politikus, akiről azt írta a Blikk, hogy felújították a háza előtti útszakaszt. Zsiga Marcell alpolgármester október végén vett egy miskolctapolcai házat, amely előtt néhány héttel később fel is újították az utcát. Míg az alpolgármester esetében az aszfaltozásból kimaradt az utca többi lakója, Kriza utcájában több lakó is élvezheti az új útburkolatot. A Blikk szerint a polgármesternek a kapufeljáróját is leaszfaltozták.

Az eredeti költségvetésben az idei beruházások között több útszakasz felújítása, sávbővítése és egy parkolóépítés is szerepel, az alpolgármester háza előtti út rendbehozatala azonban nem. Kriza Ákos egy hétfői sajtótájékoztatón azt mondta: a miskolci önkormányzat idén több mint 400 millió forintot fordít utak, hidak felújítására, és mintegy harminc utcában végeztek ilyen munkát. A februári költségvetési előirányzatban azonban az látszik, az önkormányzat nem tervezett idénre harminc ilyen beruházást, csak nagyjából egy tucatot.

Az önkormányzat sajtóosztályának vezetője azt mondta lapunknak: a költségvetésben az útburkolat felújítására rendelkezésre álló fedezetet keretösszegként határozták meg, de a képviselőknek is van saját keretük, amelyből a választóterületükön belül akár utakat is felújíttathatnak. A Szathmáry Király Pál utcai vízelvezető árok rekonstrukcióját és az útburkolat felújítását egy másik beruházásból maradt megtakarításból valósították meg. A sajtófőnök azt is hozzátette, a közgyűlés a jogszabályoknak megfelelően a decemberi ülés napirendi pontjai között tárgyalja a javaslatot.

Fotó: Albert Ákos [origo]
A Zsiga Marcell háza előtti vízelvezető árok

Az önkormányzat honlapján december 3-án jelent meg egy közlemény az idei évre vonatkozó felszíni vízelvezetési és csapadékcsatorna-építésekről. Ebben megemlítik az alpolgármester utcáját, és külön kiemelik, hogy az utcában 110 méteren csapadékvíz-elvezető árok épült, és ezt követően kapott az út aszfaltburkolatot. A rekonstrukció értékét bruttó 6, 9 millió forintban határozták meg, a közlemény szerint erre a beruházási sorokon megmaradó pénzt fordították, tehát az idei büdzsét nem terhelték.

Kriza Ákos esetében még érdekesebb a helyzet, ugyanis az ő Közdomb utcai háza előtti útfelújításról sem az idei költségvetésben, sem annak módosításában nem esik szó. A felújítást miskolci politikusok szerint gyorsan, egy-két nap alatt elvégezték. Kriza Ákos hétfőn azt mondta, még nem volt a város polgármestere akkor, amikor az utca felújítása megkezdődött. A Blikknek nyilatkozó lakók szerint azonban csak a vak nem látja, hogy új az aszfalt a városvezető háza környékén. Az egyik Közdomb utcai férfi az [origo]-nak azt mondta, az utca legalább három éve épül, látott munkagépeket korábban egyszer-kétszer az utcában, azt azonban nem tudta, hogy mióta van készen a felújítás.

A Kriza Ákos háza előtti felújítást információink szerint a Swietelsky Kft. végezte. A cég megkeresésünkre azt közölte, hogy a Közdomb utca 49. számú ház előtt (információink szerint itt lakik a polgármester) a cég nem végzett útfelújítási munkát. "Miskolc Város Önkormányzatától kapott megbízásunk keretében a Közdomb utca 51. sz.- előtti útszakasztól a belterület határáig végeztünk útfelújítási munkákat 2012.május 14. és 30. között." - írták válaszukban.