Vágólapra másolva!
Az [origo] értesülésével egyezően Salamon Lászlót jelölik Alkotmánybírónak a februárban távozó Bihari Mihály helyére. A parlament jelölő bizottságának hétfői ülésén a kormánypárti képviselők támogatták a jelölést, az egyetlen jelenlévő ellenzéki képviselő, a jobbikos Gyüre Csaba pedig tartózkodott. Az Országgyűlés jövő hétfőn dönthet Salamon megválasztásáról.
Vágólapra másolva!

A KDNP-s Salamon Lászlót jelölte alkotmánybírónak az Országgyűlés Alkotmánybíróság elnökét és tagjait jelölő eseti bizottsága hétfőn - közölte a testület zárt ülése után Rubovszky György, a bizottság KDNP-s tagja. Salamon Lászlót, aki jelenleg a parlament alkotmányügyi bizottságának elnöke, a KDNP jelölte a posztra.

A bizottság hétfői ülésén részt vett kormánypárti képviselők támogatták a jelölést, az egyetlen jelenlévő ellenzéki képviselő, a jobbikos Gyüre Csaba pedig tartózkodott. Rubovszky György elmondta: a tervek szerint az alkotmányügyi bizottság szerdán hallgatja meg a jelöltet, az Országgyűlés pedig jövő hétfőn dönthet a megválasztásáról.

Az [origo] novemberben számolt be arról, hogy Balsai István után újabb kormánypárti képviselőt - a KDNP-s Salamon Lászlót - választaná alkotmánybírónak a Fidesz. A politikus jelölését - aki tavaly ősszel éppen Balsai helyett lett a parlament alkotmányügyi bizottságának elnöke - információink szerint már korábban bejelentették a KDNP képviselőinek, de a megkérdezett fideszes képviselők is tényként kezelték, hogy a KDNP frakcióvezető-helyettesét jelölik a jövő év elején megüresedő két alkotmánybírói hely egyikére.

Legközelebb 2013 februárjában távozik egy bíró a testületből, a második alkotmánybírói ciklusát töltő Bihari Mihály a hónap végén ugyanis betölti a 70 éves felső korhatárt. Egy másik alkotmánybírói hely április elején, az ugyancsak 70. évét betöltő Holló András távozásával üresedik meg, az azonban információink szerint még nem dőlt el, hogy erre a posztra kit jelöl a Fidesz. A legnagyobb esélyes információink szerint az adatvédelmi hatóság elnöke, Péterfalvi Attila, de a szóba jöhető jelöltek közt van Székely László, az új polgári törvénykönyv megalkotásáért felelős korábbi miniszteri biztos, illetve két neves büntetőjogász is.

A két új alkotmánybíró beültetésével teljes lenne a Fidesz és a KDNP által a kormányváltás óta delegált tagok többsége a testületben, mivel a 15 tagból hatot már most is a jelenlegi kormánypártok választottak be. 2010 júliusában Stumpf Istvánt, az első Orbán-kormány kancelláriaminiszterét delegálták az AB-be, 2011 szeptemberétől pedig a 11 fős testület 15 fősre duzzasztása mellett öt új bírót ültettek a testületbe. A fideszes Balsai István mellett ekkor Szalay Péter ügyvéddel, Szívós Máriával, a Fővárosi Bíróság volt tanácselnökével, a KDNP által delegált Dienes-Oehm Egon volt nagykövettel, valamint egy államjogász- és politológusprofesszorral, Pokol Bélával bővült az Alkotmánybíróság.