Vágólapra másolva!
Négy százalékkal kevesebb közúti baleset történt Magyarországon ez év januárja és novembere között, mint 2011 ugyanezen időszakában, és ezekben huszonnyolc emberrel kevesebb vesztette életét, mint tavaly - adta hírül az Országos Rendőr-főkapitányság Országos Baleset-megelőzési Bizottsága (ORFK-OBB).
Vágólapra másolva!

Az előzetes adatok alapján november végéig 13 861 személyi sérüléssel járó baleset történt az ország közútjain, ez 579-cel kevesebb, mint tavaly a hasonló időszakban - mondta el Kiss Csaba, az ORFK-OBB főtitkára a VIII. kerületi Blaha Lujza téren a közlekedésbiztonsági kampány részeként felállított karácsonyfa és a mellette elhelyezett összetört autó előtt.

A statisztikák szerint a halálos és a súlyos balesetek három százalékkal, a könnyű sérüléssel járók pedig több mint négy százalékkal csökkentek. A közúti balesetben elhunyt emberek száma a tavalyi 575-ről 547-re csökkent. Az ittasan okozott személyi sérüléses balesetek száma szintén három százalékkal csökkent.

A közúti balesetek legfőbb okai évek óta nem változnak: első helyen, 26 százalékkal a gyorshajtás áll, ezt követik 24 százalékkal az elsőbbségi joggal kapcsolatos szabálysértések, majd a kanyarodási szabályok megszegése, ez 15 százalék.

A közúti balesetek túlnyomó részét, 57 százalékát az autóvezetők okozták, a tehergépkocsi-vezetők a balesetek 9 százalékának, az autóbuszvezetők pedig továbbra is az összes baleset 1 százalékának az okozásáért felelősek. A kerékpárosok aránya a balesetet okozók között 14 százalék.

Elmondta, az elmúlt tíz évben Magyarországon mintegy negyven százalékkal csökkent a közúti balesetben meghalt emberek száma.