Újra megnyílt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Vágólapra másolva!
A repülőtéri rendszerek ismét megbízhatóan működnek. A légi forgalom várhatóan fokozatosan tér vissza a normális ütemhez a nap folyamán. Szombat délután az érkező és az induló járatok többsége is legfeljebb félórás késéssel közlekedik.
Vágólapra másolva!

A kitűzött határidőnél három órával korábban, szombat reggel hét órakor újra megnyílt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér. Hardy Mihály, a repülőteret működtető Budapest Airport szóvivője elmondta: az alapos ellenőrzés után a repülőtéri rendszerek ismét megbízhatóan működnek.

A Budapest Airport arra kéri az utasokat, hogy vegyék fel a kapcsolatot légitársaságukkal, tőlük kérjenek információkat a járatuk indulásáról. A menetrend szerinti légi forgalom várhatóan délutánra, estére állhat helyre - közölte Hardy Mihály. Szombat délután az érkező és az induló járatok többsége is legfeljebb félórás késéssel közlekedik a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren a Budapest Airport járatinformációi szerint. Délután 15 órakor 5 érkező és 4 induló járat esetében lehetett fél óránál hosszabb késésre számítani.

A szóvivő tájékoztatása szerint szombaton 8600 utas indult volna a budapesti repülőtérről, a megnyitást követően szombaton 6000 utas el tud menni, és az érkezők száma is hasonló nagyságrendű.

Reggel 7 óra óta folyamatosan érkeznek a repülőtérre az utasok, de az utasfelvételi pontoknál nincs komolyabb torlódást. Az MTI-nek a taxisok azt mondták, reggel óta az átlagosnál lényegesen nagyobb a forgalmuk a repülőtérre.

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret műszaki hiba miatt pénteken dél előtt nem sokkal zárták le. A repülőtér bezárása pénteken összesen 103 induló és 84 érkező járatot érintett.