Kitilthatnák a zsidózó képviselőket a parlamentből

Vágólapra másolva!
Módosítaná az országgyűlési törvényt az MSZP és az LMP.
Vágólapra másolva!

Az MSZP és az LMP úgy módosítaná az országgyűlési törvényt és a házszabályt, hogy gyűlöletkeltő felszólalások esetén a levezető elnök rendreutasítás és figyelmeztetés nélkül megvonhassa a szót a felszólaló képviselőtől, akit emellett akár az ülésnapról is kitilthat.

Mesterházy Attila és Schiffer András csütörtökön, sajtótájékoztatón ismertette közös javaslatukat, amellyel a nemzeti, etnikai, faji, vallási vagy a lakosság más, az emberi személyiség lényegi vonásán alapuló csoportjaihoz tartozás miatti gyűlöletkeltésre irányuló kijelentéseket szankcionálnák.