Vágólapra másolva!
Az Együtt 2014 október végén a második legnépszerűbb politikai alakulatként debütált a Medián közvélemény-kutatásában, egy hónappal később azonban visszaszorult az MSZP és a Jobbik mögé. A Fidesz fölénye továbbra is jelentős.
Vágólapra másolva!

Egy hónap alatt valamelyest visszaesett a szavazatokért folyó versenyfutásba október végén berobbant Együtt 2014 választói mozgalom népszerűsége, ám a teljes szavazókorú népesség körében elért 10 és a választani tudó biztos szavazóknál mért 16 százalékával így is biztos parlamenti befutó lenne, ha pártként indulna a jövő vasárnapi választáson - írja a hvg.hu.

A Medián november végén 1200 fő személyes megkérdezésével készített reprezentatív felmérése szerint a Fidesz őrzi vezető helyét, mögötte szoros lenne a küzdelem az MSZP és a Jobbik között, az LMP és a DK pedig nem érné el a parlamenti küszöböt. A kormánypártnak, mint az a lapban publikált grafikonból kiderül, a teljes népesség körében 26, a választani tudó biztos szavazóknál 40 százaléka lenne. Az MSZP számai: 14 és 19 százalék, a Jobbikéi: 11 és 18 százalék, tehát az Együtt 2014 a két nagy ellenzéki párt mögé szorult.

A Medián október végi felmérése szerint Bajnaiék szervezete a teljes választókorú népesség 14 százalékának támogatására számíthatott, ami a választani tudó biztos szavazók csoportjában 22 százaléknyi voksot jelentett.

Kedveltség tekintetében is csökkent a különbség Orbán Viktor és Bajnai Gordon között, de május óta rendre Bajnai a népszerűbb. A második Orbán-kormány eddigi teljesítményének lakossági értékelése százfokú skálán 31 pontot ér el. Ennél lényegesen kevesebben vannak azok, akik szerint az országban jó irányba mennek a dolgok (18 százalék), az emberek háromnegyede borúsan látja Magyarország helyzetét.