Kiképzés nélkül lett életmentő a Costa Concordia magyar áldozata

Vágólapra másolva!
A Costa Concordia balesetében életét vesztett Fehér Sándornak zenészként, vagyis a személyzet tagjaként előzetes kiképzés és nyelvtudás híján kellett mentésirányítóként dolgoznia, miután a luxushajó zátonyra futott. Valószínűleg szabályellenesen töltették ki vele az életmentőknek kötelező tesztet - állítja a magyar károsultak ügyvédje.
Vágólapra másolva!

Fehér Sándor zenekarvezetőt annak ellenére osztották be mentésirányítónak a szerencsétlenül járt Costa Concordia óceánjárón, hogy nem volt meg az ehhez szükséges életmentő-kiképzése - mondta szerdán az MTI-nek Peter Ronai, a katasztrófa magyar áldozatának és károsultjainak New York-i ügyvédje.

Fehér Sándor a január 13-án, a toscanai partoknál bekövetkezett balesetben 29 másik emberrel együtt életét vesztette, két embernek nyoma veszett. Az ügyvéd szerint a zenészt - a személyzet több más tagjával együtt - nemcsak kiképzés nélkül kényszerítették bele a mentésirányítói szerepbe, hanem úgy, hogy angolul sem tudott. Ilyen körülmények között akkor is képtelen lett volna instrukciókkal ellátni az utasokat, ha egyébként tudta volna, mi a teendő.

"A hajón sem a személyzetet, sem az utasokat nem készítették fel arra, hogy vészhelyzet esetén mi a teendő. Ekkora káoszban nem is csoda, hogy ennyien az életüket vesztették" - mondta Ronai. Ha az üzemeltető betartotta volna a biztonsági előírásokat, senkinek sem kellett volna meghalnia - tette hozzá.

Peter Ronai az állítását egy újonnan nyilvánosságra hozott, az egyik utas által készített videofelvétellel támasztotta alá, amelyen az látható, hogy Fehér Sándor a személyzet sárga mentőmellényében áll a vörös mentőmellényt viselő utasok mellett.

"Kétlem, hogy bármikor az életükben vettek már fel mentőmellényt" - mondta a mentésre beosztott magyar cigányzenekar tagjairól a Fox News televíziónak nyilatkozva az áldozat és a többi magyar károsult ügyvédje. A kérdésre, hogy az angolul nem beszélő érintettek hogyan mehettek át mégis a biztonsági vizsgán, az ügyvéd kijelentette: azért, mert megmondták nekik, melyik tesztkérdésre mit kell válaszolniuk.

Fehér ügyvédei, Peter Ronai és Holly Ostrov-Ronai gondatlanságból elkövetett emberölés jogcímén kezdeményeztek eljárást a hajó üzemeltetője és tulajdonosa, a brit-amerikai Carnival-csoport ellen, és 400 millió dolláros kártérítési keresetet nyújtottak be.

A Costa Concordia, a fedélzetén több mint 4 ezer utassal és személyzettel a toscanai partok közelében ütközött sziklának. A balesetet követő káoszban a kapitány, Francesco Schettino elhagyta a fedélzetet. Fehér Sándor az óceánjárón utazó gyerekek mentése közben halt meg.