A Kossuth, a Petőfi, a Bartók mellé jön a Dankó Rádió

Vágólapra másolva!
A közrádió nótaadót indít, amelynek Dankó rádió lesz a neve. Az adó karácsony előtt indul majd, és a mulatós zene, valamint az operett szerelmeseit akarja kiszolgálni.
Vágólapra másolva!

Karácsony előtt kezdi meg adását a Dankó Rádió. A klasszikus magyar nótákat és operettslágereket sugárzó csatorna az eddigi Régió Rádió frekvenciáin szól majd, a regionális híradások átalakítása után - jelentette be keddi budapesti sajtótájékoztatóján a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója, Böröcz István.

Böröcz azt mondta, a regionális rádióadások jövőjének meghatározásakor merült fel, hogy a magyar nóta kiszorult a médiából, annak ellenére, hogy többmilliós, zömében vidéken élő tábora van a műfajnak. Jónás István, a Magyar Rádió vezérigazgatója szerint várható, hogy a Dankó Rádió a Kossuth, a Petőfi és a Bartók Rádió mellett a maga műfajában szintén piacvezető lesz.

Az országos rádió műsorai Budapesten készülnek, a rádió öt regionális stúdiója pedig megszűnik. A rádió felelős szerkesztője Tarnai Kiss László lesz.

A mulatós zene történetéről, a huszonöt éve töretlen, a Csipkés kombiné-val és a Van nekem egy csíkos gatyám-mal indult sikeréről, valamint a médiából való kimaradásáról szóló cikkünket itt találja meg.