Újabb kutyákat ölhetett meg a golopi polgármester

Vágólapra másolva!
Állatvédők szerint öt kutyával végzett a múlt héten a golopi polgármester, ezért feljelentést tettek ellene. Kiss Lajos október végén nyíllal végzett egy kutyával, mert az állat a közmunkásokra támadt, Kiss akkor azt mondta, nem volt más választása.
Vágólapra másolva!

Újabb feljelentést tettek az állatvédők a golopi polgármester ellen, a Csillagszem Állatvédelmi Alapítvány elnöke szerint Kiss Lajos a múlt héten öt kutyát is megölt a 600 fős településen, ezért fordultak a rendőrséghez - írja a Bors internetes kiadása.

A lap több falubelit is megszólaltatott, akik szerint Kiss Lajos állandóan fegyvert tart magánál. A Borsnak nyilatkozott egy helyi férfi, aki látta, hogy a polgármester kétszer is belelőtt egy kutyába az óvoda kertjében a minap, de egy másik helybeli is arról számolt be, hogy a polgármester agyonlőtte egy idős asszony kutyáját.

Az [origo] megkereste az ügyben a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányságot, ahol elismerték, hogy eljárást indítottak Golopon állatkínzás miatt, de azt nem, hogy az ügy gyanúsítottja a polgármester lenne.

Október végén már indult hasonló ügyben eljárás Kiss Lajossal szemben, aki akkor lenyilazott egy kutyát, elmondása szerint azért, mert az állat a közmunkásokra támadt, és nem maradt más választása. Kiss akkor azt mondta, áll a vizsgálatok elébe.

Az [origo] megkereste Kiss Lajost, aki azt mondta, hogy nem hajlandó nyilatkozni az ügyben.