Vágólapra másolva!
Jogerősen felmentette a vád alól az Országos Cigány Önkormányzat egykori elnökét a Fővárosi Ítélőtábla.
Vágólapra másolva!

A bíróságra a Népszabadság internetes oldalának információi miatt ment el az MTI. Ott hétfőn annyit közöltek, hogy a november 29-én kihirdetett döntés szerint a hatrendbeli, a választás, a népszavazás és a népi kezdeményezés rendje elleni bűncselekmény vádja alól a másodfokon eljáró bíróság felmentette Kolompár Orbánt.

Az ügyészség még a négy évvel ezelőtti Heves megyei cigány kisebbségi időközi önkormányzati választás kapcsán emelt vádat Kolompár Orbán ellen. A vádban többek között az szerepelt, hogy havi néhány tízezer forintos bérekkel járó állásokat ígért szavazatokért.

Az eljárás során született terhelő vallomások egy része a bírósági szakaszban kétségessé vált. A Heves Megyei Bíróság 2011 októberében felmentette a választási csalás vádja alól Kolompárt, ez ellen az ügyészség fellebbezett, de a Fővárosi Ítélőtábla a múlt héten jogerősen is felmentő rendelkezést hozott a választási csalás ügyében.