Rogán: Jó az ország immunrendszere

Vágólapra másolva!
Rogán Antal szerint szerencsére jól működik Magyarország immunrendszere, őszintén reménykedett az IMF-megállapodásban, nem akar jegybankelnök lenni, és nem értene egyet azzal, hogy Simor András maradjon az MNB elnöke, fejtette ki a Fidesz frakcióvezetője a szombati Népszabadságnak adott interjúban.
Vágólapra másolva!

"Amikor valaki nyíltan megtámadja zsidó honfitársainkat a parlamentben, akkor félre kell tenni a megosztottságot, félre kell tenni a jogos vitákat a politikai oldalak között. Ilyenkor közösen kell megszólalni" - mondta Rogán Antal a vasárnapi Kossuth téri demonstráción való részvételéről szólva. A frakcióvezető szerint Magyarország immunrendszere szerencsére jól működik.

Arra a kérdésre, hogy szerinte Gyöngyösi Mártonnak le kell-e mondania mandátumáról, azt válaszolta: személyes meggyőződése, hogy aki ilyet mond, annak nincs helye a parlamentben, de a mandátumát a választóktól kapta, csak ők vehetik el tőle.

A frakcióvezető azt mondta: őszintén reménykedett az IMF-megállapodásban, s azt gondolja, még ma is lenne erre érdemi lehetőség. Mint elmondta, mindvégig egy vitapontot látott az IMF-delegáció és a magyar kormány között, ami kézzelfogható és tapintható, a bankadót. "Az IMF szerint nem kell bankadó, szerintünk bankadó nélkül nem lehet kezelni az államadósságot" - mondta.

A kormány Rogán szerint nem a török, hanem a magyar kártyát játszotta ki: azt mondta, szeretne IMF-megállapodást, de nem akármilyen áron.

A politikus kijelentette: nem akar jegybankelnök lenni. "Én már egyszer eldöntöttem, hogy jegybankár, bankár vagy politikus akarok lenni. Ezt a döntést valamikor 1998 előtt több lépésben meghoztam, és nem érzem úgy, hogy ezen a döntésemen változtatni kellene" - mondta.

Arra a felvetésre, hogy akár Simor András is maradhatna jegybankelnök ilyen külsős monetáris tanácstagok mellett, azt válaszolta: maradhatna, de nem értene egyet vele.

Annak firtatására, hogy a következő jegybankelnök vezette MNB például hozzányúlhat-e a 35 milliárd eurós devizatartalék 1-2 milliárdjához, úgy reagált: hogy lesz-e új irányvonal, abba a kormány ugyanúgy nem szólhat bele, mint most. Ma a folyó fizetési mérleg jelentős többletet mutat, a devizatartalék pedig európai szinten is kirívóan magas. Biztosan lesz mozgástere a jegybanknak, de a kormánynak nem lehet véleménye arról, hogy mennyi az ideális devizatartalék.