Halálra késeltek egy férfit Budapesten

Vágólapra másolva!
Halálosan megszurkáltak egy 42 éves férfit szombaton kora este Budapest XX. kerületében, a támadó később maga ellen fordította a kést - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).
Vágólapra másolva!

Az eddigi információk szerint a 27 éves támadó a Baross utca egyik lakóházában szóváltást követően késsel többször megszúrta az áldozatot, a 42 éves férfi életét vesztette. A bűncselekmény elkövetése után a támadó maga ellen fordította a kést, őt a mentők kórházba szállították.

A rendőrség emberölés megalapozott gyanúja miatt indított eljárást.