Százezrek a budapesti temetőkben

Vágólapra másolva!
Estére a 350 ezret is elérheti a fővárosi temetőkbe látogatók száma. Többekhez mentőt kellett hívni.
Vágólapra másolva!

Több százezren keresték fel csütörtökön, mindenszentek napján a fővárosi temetőket, hogy megemlékezzenek elhunyt szeretteikről. A sírkertek este 8 óráig tartanak nyitva, addigra a Budapesti Temetkezési Intézet Zrt. becslése szerint a látogatók száma elérheti a 350 ezret - közölte Tóth Gábor, a társaság szolgáltatási igazgatója.

Hárman, két idős nő és egy fiatal férfi lett rosszul a fővárosi temetőkben, őket a mentők elszállították. Tóth Gábor elmondta azt is, hogy a forgalom zökkenőmentes a sírkertekben és környékükön. Vasárnapig a fővárosi temetők reggel 7 órától este 8-ig látogathatók.