Elhunyt Simor Ottó színművész

Vágólapra másolva!
86 éves korában elhunyt Simor Ottó Jászai-díjas érdemes művész, a debreceni Csokonai Színház és a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház örökös tagja - közölte a művész családja. Simor Ottó játszott Kellér Dezső társulatában, de volt János vitéz és Liliomfi is.
Vágólapra másolva!

Simor Ottó 1926-ban Budapesten született. Nagyon fiatalon, 17 évesen végzett az Országos Színészképző Egyesület iskolájában. Pályafutását vándorszínészként a Hajdúsági Kerületek Színházában kezdte, bejárva Hajdú-Bihar településeit.

Játszott Budapesten Kellér Dezső társulatában, ahol Salamon Béla volt az egyik támogatója, pártfogója. Ő játszotta először 1945 után Edvint a Csárdáskirálynő-ben, Kellér Dezső átdolgozásában.

Debrecenbe 1958-ban, Szendrő Józsefnek, a Csokonai Színház akkori igazgatójának a hívására érkezett. Itt kipróbálhatta magát szinte minden műfajban, Bob hercegtől Volponéig, János vitéztől Liliomfiig.

Az 1980-as évek elején szerződött Nyíregyházára, ahol olyan alakítások fűződtek a nevéhez, mint Molnár Ferenc Játék a kastélyban című művének Turaija, vagy Moliere Úrhatnám polgár-ának címszerepe. 1991-ben ismét a Csokonai Színházhoz szerződött. Kisebb-nagyobb karakterszerepek után 2008-ban vonult vissza.