Sportközpont épülne a józsefvárosi kínai piac helyén

Vágólapra másolva!
Hamarosan bezárhatják a józsefvárosi kínai piacot, amelynek helyén sportközpont és szociális bérlakások épülhetnek - értesült a Magyar Hírlap. A piac felszámolását a józsefvárosi polgármester is megerősítette, szerinte a piac "a hazai feketegazdaság egyik melegágya".
Vágólapra másolva!

Kocsis Máté VIII. kerületi polgármester megerősítette a Magyar Hírlapnak, hogy felszámolnák a józsefvárosi kínai piacot, és a lépés kormányzati támogatást élvez. A döntés megszületését segíti az is, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetem terjeszkedése miatt új zöld területekre van szüksége Józsefvárosnak. Az egykori MÁV-parcella így hamarosan önkormányzati tulajdonba kerülhet, amely sportközpontot és szociális bérlakásokat építene oda.

A Kőbányai út mellett fekvő terület - az egykori Ganz-teleppel szemben - egyébként a MÁV tulajdonában áll, bérleti díjként pedig hozzávetőlegesen harmincmillió forintot kap havonta érte. A felmondási idő százötven napos, tehát ha megvan a kormányzati szándék, néhány hónapon belül kiköltöztethetők a kereskedők.

A Magyar Hírlap szerint kormányzati szinten folyik az egyeztetés az ügyben, bár döntés egyelőre még nem született. A MÁV-nak korábban Gál András Levente, a Jó Állam fejlesztési koncepció végrehajtásának összehangolásáért felelős kormánybiztos is levelet küldött, hogy felhívja a figyelmet a piaccal kapcsolatos problémákra. Így tesz most Kocsis Máté is: a MÁV vezetőségének címzett levelében pontokba szedte azokat a tényeket, amelyek a piac felszámolása mellett szólnak. Amellett ugyanis, hogy szerinte a terület a hazai feketegazdaság egyik melegágya, súlyos terhet jelent az önkormányzatnak: egyrészt köztisztasági, másrészt közbiztonsági szempontból.

A cikk szerint a felszámolással azonban számos érdek sérül majd. Hogy a piac mögött mekkora üzleti érdekek húzódnak, arról sokat elárul az Országos Kereskedelmi Szövetség becslése is. Vámos György, a szervezet főtitkára szerint a piacon évente százmilliárdos forgalmat bonyolítanak. A Magyar Hírlap információi szerint felmerült, hogy a piac bezárása zavart okozhat a kínai kapcsolatokban, ám kiderült, az üzemeltetők mögött vietnami és arab vállalkozók állnak.