Navracsics: Sok tyúkszemre rálépett a kormány

Vágólapra másolva!
A belpolitikai konfliktusokat nem a kormány hibái, hanem a korábbi érdekviszonyok felrúgása okozza - mondta Navracsics Tibor igazságügyi miniszter. Navracsics szerint a most épülő új közigazgatás önkritikus és rugalmas lesz, ráadásul az OECD is mintaként állíthatja többi tagországa elé.
Vágólapra másolva!

A belpolitikai konfliktusokat nem a kormány tehetetlensége, hanem éppen a reformjai, a "beépült érdekviszonyok megtörése" idézi elő, vagyis azok a kabinet eredményes munkáját jelzik - jelentette ki Navracsics Tibor igazságügyi miniszter. Navracsics erről a Magyary-program 12.0, a közigazgatás-fejlesztés stratégiai dokumentumának budapesti bemutatóján beszélt.

A miniszterelnök helyettese szerint a tavaly nyáron bemutatott program célja a jó állam megteremtése, tehát a közjó elérése, a párt-, csoport- és részérdekek legyőzése, hogy a mindenkori kormányzat a nemzet érdekében dolgozhasson. Navracsics Tibor szerint a Magyary-program egyik legfontosabb erénye az önkritika és a rugalmasság, hogy a korábbi gyakorlattal szemben nem egy abszolút célhoz, hanem a folyton változó adottságokhoz igazodva próbálja elérni például azt, hogy a közigazgatás ne versenyképességet korlátozó, hanem ösztönző tényező legyen.

A miniszter az elmúlt két év reformfolyamatát értékelve azt mondta, a központi kormányzati rendszer döntéshozatali hatékonyságát Európa élvonalába emelték, ezek révén lehetett megvalósítani az oktatási, egészségügyi, önkormányzati, közigazgatási és igazságszolgáltatási változtatásokat. Navracsics szerint a Magyary Program korszakhatárt jelez, mert ez lehet az első magyar közigazgatási reform, amelyet az OECD is szabadalmaztathat, majd tagországai elé mintaként állíthat.

A rendezvényt Patyi András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora nyitotta meg, aki azt mondta, a közigazgatás reformja akkor sikeres, ha a kormány karakteressé formálja, vagyis mindenki tudja, mit, mivel, kivel és hogyan hajthat végre a közigazgatásban. Vetési Iván, a KEK KH elnöke pedig ismertette a Nemzeti Egységes Kártyarendszert, amelynek későbbi bevezetését kormánybiztosként felügyeli. Az új kártya ki fogja váltani a közlekedési bérleteket, az étkezési utalványokat és a diákigazolványt.