Újabb vádemelés előtt Verók István és társai

Vágólapra másolva!
A gyanú szerint több mint kétmilliárdos kárt okoztak a terézvárosi ingatlanügyletek. A Fővárosi Főügyészségnek napokon belül megküldik a vádemelési javaslatot - írja a Magyar Nemzet.
Vágólapra másolva!

Lezárult az iratismertetés a hűtlen kezeléssel gyanúsított Verók István, Terézváros volt MSZP-s polgármestere és húsz társa további ingatlanügyében a BRFK-n, és napokon belül megküldik a Fővárosi Főügyészségnek a vádemelési javaslatot - tudta meg a Magyar Nemzet.

A volt szocialista polgármestert, valamint Terézváros több korábbi képviselőjét, köztük Fürst György MSZP-s és Rabin László SZDSZ-es alpolgármestert különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel gyanúsítják. A Budapesti Rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi főosztálya 88 kötetből, csaknem 9000 oldalból álló nyomozati iratban foglalta össze a büntetőeljárás bizonyítékait.

E szerint a gyanúsítottak 2002 és 2006 között összesen 2,3 milliárd forintos vagyoni hátrányt okoztak az Andrássy út 3. szám alatti épület és csaknem kéthektárnyi tetőtér eladásával, illetve az Andrássy út 8. és 52. szám alatti paloták elcserélésével - írja a napilap. Előbbi ügyben polgári peres eljárásban a Fővárosi Törvényszék már nem jogerősen kimondta: százmilliós nagyságrenddel csorbította az önkormányzat érdekét a műemléki ingatlan pályáztatás nélküli, jogsértő eladása.