Szemtanúkat keresnek a szlovák nő balesetéhez

Vágólapra másolva!
A rendőrség egy 40 év körüli kamionos férfit keres, aki a feltételezések szerint látta a múlt héten az M3-ason történt halálos balesetet.
Vágólapra másolva!

Egy magyar kamionos láthatta a múlt héten az M3-ason egy szlovák nő által okozott, négy halálos áldozatot követelő balesetet, a rendőrség keresi a kamionsofőrt - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön. A rendőrség tájékoztatása szerint egy Hatvan felől Budapest felé haladó kamionos szemtanúja lehetett a karambolnak, így nélkülözhetetlen adatokat szolgáltathat a nyomozóknak, akik várják a kamionos jelentkezését.

Az ismeretlen férfi 40 év körüli, 175 centiméter magas, fehér bőrű, arca hosszúkás, haja barna, rövid, fejtetőn kétoldalt kopaszodó, erős testalkatú. Napszemüveget viselt. Barna, rövid ujjú póló és hosszú farmernadrág volt rajta.

A 35 éves szlovák nő, aki hazájában ismert embernek számít, családja pedig milliárdos, múlt héten kedden hajnalban BMW terepjárójával a főváros felé tartva belerohant egy Fiatba, mely a szalagkorlátnak csapódva kigyulladt. Négy utasa közül három bennégett a kocsiban, míg egy 54 éves, súlyosan sérült nő ki tudott menekülni, de két nap múlva a kórházban ő is elhunyt. A balesetet okozó nőt 30 napra előzetes letartóztatásba helyezték, ellene kettőnél több ember halálát okozó ittas állapotban elkövetett közúti járművezetés bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatnak eljárást.