Heti Válasz: Lemond Fülöp Sándor ombudsmanhelyettes

Vágólapra másolva!
A hetilap szerint a volt zöld ombudsman szerdán tájékoztatja a lemondásáról az Országgyűlés elnökét. Az ombudsman hivatalánál egyelőre nem erősítették meg az értesülést.
Vágólapra másolva!

A Heti Válasz szerint szerdán benyújtja lemondását az Országgyűlés elnökének Fülöp Sándor, az alapvető jogok biztosának jövő nemzedékekért felelős helyettese, aki a döntését azzal indokolja, hogy a jogszabályi és hivatali körülmények miatt érdemben nem tudja ellátni a feladatát. Az ombudsman hivatalánál azonban az [origo] érdeklődésére nem tudták megerősíteni a hetilap értesülését. Annyit közöltek, hogy hamarosan közleményt adnak ki.

A hetilap online kiadásában az olvasható, hogy a volt környezetvédelmi ombudsmannak a szeptember 1-jén hatályba lépő lemondással az a célja, hogy felhívja a figyelmet: a rendszerváltást követő néhány lelkes év után a környezet védelmét állandóan háttérbe szorítják a gazdasági érdekekkel szemben.

Fülöp Sándor szerint az alaptörvényben részletesen szerepel a jövő nemzedékek érdekeinek védelme, illetve az, hogy a védelmet helyettes alapjogi biztosnak kell ellátnia. Ezt az alkotmányos rendelkezést azonban semmilyen alsóbb szintű jogszabály nem hajtotta végre. Emellett álláspontja szerint az önálló környezetvédelmi ombudsmani hivatal felszámolása lényegében alkotmányellenes volt, aminek következtében az egészséges környezethez való jog védtelenné vált. A Heti Válasz szerint a biztoshelyettes szerdán küldi meg lemondólevelét az Országgyűlés elnökének.