Még több közmunkást szeretne Orbán

Vágólapra másolva!
Jövőre 95 ezerrel emeli a közmunkások számát a kormány - mondta a Vas Népa című megyei lapnak a kormányfő, aki szeretné megnyerni a munkahelyvédelmi akcióterv körüli harcot. Orbán Viktor visszavárja a külföldön munkát vállalókat.
Vágólapra másolva!

Orbán Viktor, aki a a Tranzit - Fesztivál a határon elnevezésű kőszegi közéleti rendezvénysorozat alkalmával nyilatkozott a Vas Népének, elmondta: jövőre a jelenlegi 205 ezerről 300 ezerre emelik a közmunkások számát, a cél pedig változatlan: tíz év alatt egymillió munkahelyet létrehozva ötmillió, de inkább öt és fél millió ember dolgozzon Magyarországon.

A kormányfő a legnagyobb ügynek jelenleg a Munkahelyvédelmi Akcióterv végrehajtását tekinti, szerinte ugyanis a magyar gazdaság sikerének kulcskérdése, hogy a fiatalokat, az 55 év felettieket, a gyermeknevelésből visszatérőket, valamint a tartós munkanélkülieket alkalmazó vállalkozások a mainál jóval kisebb járulékot fizessenek. A kisvállalkozásoknak könnyített adózást vezetnek be, az áfaigénylést pedig úgy alakítják át, hogy az "fair legyen".

Az akcióterv végrehajtására 300 milliárd forintra van szükség, ennek előteremtéséről jelenleg nagy viták vannak az ellenzékkel, néhány gazdasági szakemberekkel és az IMF-el - mondta a miniszterelnök. Hozzátette: szeretné megnyerni az akcióterv körüli harcot, és nyilvánvalóvá tenni, hogy Magyarország képes végrehajtani azt.

Orbán Viktor elmondta, hogy a belső fogyasztásra termelő cégek helyzete egyre nehezebb, mert az emberek egyre óvatosabbak, tartanak attól, hogy hitelt vegyenek fel, majd abból vásároljanak, építkezzenek. A hitelválság hatásai miatt ez érthető, hiszen "aki egyszer már megégette a száját forró tejjel, az a hideg vizet is fújva issza" - fogalmazott.

Orbán Viktor szerint az emberek biztonságérzete mindennél fontosabb, ezért a kormány gátat szabott a rezsiköltségek emelésének, gondoskodott a nyugdíjak reálértékének megőrzéséről, a közrend és közbiztonság területén pedig már eltűnt az az érzés, hogy a kormány és a rendőrség nem ura a helyzetnek.

Szavai szerint az, hogy a többen külföldön vállalnak munkát a magasabb fizetés reményében, szintén azt mutatja, a magyar ember hajlandó dolgozni a boldogulásáért. Az nem a probléma, hogy valaki kimegy, és egy, két, három országban is kipróbálja magát, aztán pedig hazajön, mert ettől csak megerősödik az ország. A gond az, ha nem szabad választásból, hanem kényszerből mennek külföldre az emberek - mondta a miniszterelnök. Azt kellene elérni, hogy megőrizzék mozgékonyságukat, bátorságukat, nyitottságukat, és ha kimennek is dolgozni, megmaradjanak magyarországi kötődéseik, és ne vesszen el a hazatérés lehetősége - tette hozzá Orbán Viktor.