Rogán már fagyizni is a Blikkel jár

Vágólapra másolva!
Az utolsó nyári hétvégén kísérte el a lap egy kiadós fagyizásra a Rogán családot. Kiderült, hogy a politikus régen evett már fagyit, és hogy a nagyobbik fia a fagylaltkehelyből a gyümölcsöt szereti a leginkább.
Vágólapra másolva!

Nehezen viselte a hétvégi kánikulát a Rogán család, ezért úgy döntöttek, hogy belülről hűtik le magukat, és a Blikk kíséretében elmentek fagyizni. Sikerült egy olyan cukrászdát találniuk Budapesten, ahol a gyerekeknek nem a tűző napon kellett aszalódniuk a nagy melegben. Az árnyékos játszótér fontos szempont volt nekik - írta a lap, mert ahová járni szoktak, ott egy csepp árnyék sem volt. A kicsik viszont megszokták, hogy minden délután játszótérre viszi őket Cecília, Rogán Antal felesége.

Ráadásul a nagyobbik fiuk, a három és fél éves Dani először mehetett el saját maga a pulthoz fagyiért - számolt be a lap. Az egygombócos eperfagyi kevésnek bizonyult, és szemet vetett édesapja édességére. "Régen ettem már fagyit, és egy gyümölcsös fagylaltkelyhet rendeltem magamnak" - mesélte a Blikknek Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője. "Daninak egyből megtetszett, és kiette belőle a gyümölcsöt."

A másik Rogán kisfiú, a nyolc hónapos Áron csak messziről nézte bátyja nyalakodását, ő még jó ideig nem ehet fagylaltot - írta a Blikk. A Belváros polgármestere reméli, hogy egy-két év múlva mindenen, így az ő fagylaltján is megosztoznak.