Saját nagyanyját rabolta ki egy fiatal nő

Vágólapra másolva!
Barátjával támadta meg nagyanyját egy fiatal nő a VIII. kerületben. Megütötték, elvették a bankkártyáját, és a szomszéd is kapott egyet.
Vágólapra másolva!

Saját nagyanyját rabolta ki egy 25 éves nő és annak barátja a főváros VIII. kerületében, az elkövetőket a rendőrség elfogta, a bíróság pedig elrendelte előzetes letartóztatásukat - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) kommunikációs osztálya vasárnap.

A fiatal nő és barátja csütörtök reggel jelent meg a nagymama Bérkocsis utcai lakásánál, és mint már korábban többször, pénzt követeltek tőle - írta a történtekről a BRFK a police.hu oldalon.

Az unoka a lakás ajtaját feszegetve, trágár, fenyegető szavakat kiabált nagyanyjának. A zajra kiment a szomszédban lakó nő, aki telefonon értesíteni akarta a rendőrséget, ám a fiatal nő barátja megütötte, és elvette tőle a telefont.

Ezután a férfi berúgta a nagymama lakásának ajtaját, majd odabent többször megütötte, fenyegette őt, pénzt követelt tőle. A bántalmazás és a fenyegetés hatására az idős nő megmondta, hol van a pénztárcája, és bankkártyája PIN-kódját is elárulta.

Az unoka és barátja két bankautomatából több százezer forintot vett fel - közölte a rendőrség. A rendőrök térfigyelő kamerák segítségével rövid időn belül elfogták a tetteseket. Az idős nőt a mentők kórházba szállították, az elsődleges megállapítások szerint könnyű sérülést szenvedett.