Kiborulva ült kocsiba az M3-ason balesetező nő

előzetes letartóztatásban Budapesten Eva Varholikova-Rezesova, szlovák milliomos, botrányhős, exmodell, aki az M3-as autópályán halálos balesetet okozott ittasan, négy ember meghalt
Vágólapra másolva!
A Blikk szerint hétfőn este ittasan vitatkozott volt szerelmével, majd kocsijával összetörte a szomszéd kerítését az a szlovák nő, aki kedden okozott négy halálos áldozatot követelő balesetet az M3-as autópályán.
Vágólapra másolva!

Az M3-ason kedden négy halálos áldozatot követelő balesetet okozó nő az előző este Kassán ittasan ment volt párjához, akivel vitatkozott, majd kiborult. Később onnan indult el autójával, úgy, hogy a szomszéd kapuját kidöntötte - írja a Blikk a szlovák Novy Cas információira hivatkozva.

A Blikk azt írja, hogy a szlovák rendőrök kihallgatták a nő volt barátját, aki azt állította, nem látta, hogy részeg a nő. Azt is elmondta, hogy miután a nő távozott, felhívta a családját, hogy figyelmeztesse őket, milyen zaklatott állapotban van. A lapnak nyilatkozó jogi szakértő azt mondta, hogy a csütörtökön előzetes letartóztatásba helyezett szlovák nő 5-10 év börtönbüntetésre számíthat.

A nő kedd hajnalban az M3-as autópályán BMW-jével nekiment az előtte haladó Fiat Puntónak, amely az ütközés miatt a szalagkorlátnak csapódott, majd kigyulladt. A szabályosan közlekedő Fiatban négyen utaztak, hárman közülük bennégtek a kocsiban, a negyedik utas pedig csütörtökön vesztette életét a kórházban.

Forrás: AFP/Isza Ferenc