Meghalt az M3-ason összeégett nő is

Vágólapra másolva!
Meghalt az az 54 éves nő, aki a kedd hajnalban az M3-as autópályán balesetet szenvedő autó negyedik utasa volt - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön. A balesetet okozó autót vezető szlovák nő előzetes letartóztatásáról csütörtökön döntött a bíróság.
Vágólapra másolva!

A rendőrséget a Honvédkórház csütörtök délután értesítette arról, hogy meghalt az 54 éves nő, aki kedden másod- és harmadfokú égési sérüléseket szenvedett az M3-as autópályán - mondta Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Kedd hajnalban az M3-as autópályán egy szlovák rendszámú BMW nekiment az előtte haladó Fiat Puntónak, amely az ütközés miatt a szalagkorlátnak csapódott, majd kigyulladt. A szabályosan közlekedő Fiatban négyen utaztak, hárman közülük bennégtek a kocsiban.

Kállai Gábornak, a Pest Megyei Főügyészség szóvivőjének csütörtöki tájékoztatása szerint a Budakörnyéki Bíróság nem jogerősen előzetes letartóztatásba helyezte a szlovák állampolgárságú, 35 éves nőt, aki a BMW-t vezetve a balesetet okozta. A bíróság a szökés, illetve az elrejtőzés veszélye miatt döntött a 30 napra szóló előzetes letartóztatás elrendelése mellett, miután elutasította az óvadékra és a házi őrizetre vonatkozó védői indítványt. A gyanúsított, illetve ügyvédje fellebbezett, a jogerős döntést néhány napon belül a Budapest Környéki Törvényszék hozza meg - tette hozzá a szóvivő.

Forrás: AFP/Isza Ferenc
Rendőr vezeti el a letartóztatott nőt

A szakértői jelentések szerint a nő vérében másfél ezrelékes véralkoholszintet mutattak ki, vagyis közepesen ittas állapotban vezette a kocsiját, amikor nekiütközött a Fiatnak. Kábítószer fogyasztását sem lehet kizárni, és feltételezhető, hogy a sofőr a baleset előtt elaludt a volánnál - közölték korábban a főügyészségi és rendőrségi szóvivők.

A rendőrség szerdai tájékoztatása szerint a szlovák állampolgárságú nőt kedd délután - őrizetbe vétele mellett - ittas állapotban elkövetett, több ember halálát okozó közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt gyanúsítottként hallgatták ki.