Normakontrollt szeretne a regisztrációról Navracsics Tibor

Vágólapra másolva!
Jónak és hasznosnak tartaná Navracsics Tibor, ha előzetes normakontrollt kérne a kormány az Alkotmánybíróságtól a választási feliratkozás ügyében. A közigazgatási és igazságügyi miniszter az InfoRádió csütörtöki műsorában azt mondta, hogy számos érv szól a regisztráció bevezetése mellett, a feliratkozásnak azonban egyszerűnek és könnyen elérhetőnek kell lennie.
Vágólapra másolva!

"Ha lesz erre szándék, én biztosan nem fogom megakadályozni" - válaszolta Navracsics Tibor az InfoRádió csütörtöki műsorában arra a kérdésre, hogy lesz-e a feliratozás ügyében előzetes alkotmánybírósági normakontroll.

"Én is sok szempontból jónak és hasznosnak tartanám a bizalom megerősítése szempontjából a választási feliratkozással kapcsolatos előzetes normakontrollt" - fogalmazott a közigazgatási és igazságügyi miniszter. A miniszterelnök-helyettes hozzátette: számos érv szól amellett, hogy egyszerű és nyitott eljárással tegyék általánossá a választási feliratkozást, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy ennek egyszerűnek, könnyen elérhetőnek kell lennie.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Fidesz vezetése még tavaly ősszel vetette fel, hogy előzetes regisztrációhoz - az újabb megfogalmazás szerint feliratkozáshoz - kössék a választási részvételt. Ez azt jelenti, hogy míg eddig a népesség-nyilvántartásban szereplő valamennyi választásra jogosult automatikusan felkerült a választási névjegyzékbe, és részt vehetett a választáson, addig a jövőben ezt csak az tehetné meg, aki egy meghatározott időpontig felveteti magát a névjegyzékbe. A feliratkozást elmulasztó állampolgárok nem szavazhatnak.

Az [origo] korábbi információi szerint komoly kétségeket fogalmaztak meg a Közigazgatási Minisztérium szakértői az előzetes választói regisztráció bevezetésével kapcsolatban. A tárca munkaanyaga alkotmányellenesnek és a választójog aránytalan korlátozásának tartja a Fidesz elnökségének tervét. A minisztériumi szakértők szerint a tervezet alkotmányellenes lehet, és alig találtak olyan érvet, amely mellette szól. Ráadásul nemcsak az Alkotmánybíróságtól, de az európai emberi jogi bíróságtól és a Velencei Bizottságtól is van miért tartania a kormánynak.

Komoly vitát vár Navracsics

Szerinte három érv is szól a feliratkozás bevezetése mellett: egyrészt a választói névjegyzék nem tartalmazza azoknak az adatait, akik nem itt élnek, de magyar állampolgársággal rendelkeznek, másrészt azt sem lehet megállapítani, hogy ki az, aki aktuálisan Magyarország területén tartózkodik, harmadrészt pedig a nemzetiségeket szintén regisztrálni kell.

Ezek miatt - folytatta - amúgy is be kell vezetni a regisztrációs rendszert, ami viszont azt jelentené, hogy éppen csak az maradna ki a feliratkozásból, aki csak magyar állampolgár, Magyarországon lakik és nem nemzetiségi. "Ez azonban már túl sérülékennyé teszi az egyébként automatikusnak gondolt választói névjegyzéket" - hangsúlyozta.

A politikus azt mondta: a szabályozással kapcsolatos leglényegesebb kérdésekről a politikai döntést a Fidesz elnöksége, és Fidesz-KDNP szeptemberi frakcióülése hozza majd meg. Navracsics Tibor komoly vitát vár az üggyel kapcsolatban, mint mondta, számos kérdés kerülhet elő, mint például, hogy a feliratkozás valóban szűkíti-e részvételt, vagy mennyi idővel a választások előtt legyen a regisztráció.