A kilátástalanság miatt vágta fel gyerekei ereit

Vágólapra másolva!
Külföldön és Magyarországon sem találtak munkát, ezért vágta fel gyerekei, majd felesége ereit is az apa a tatabányai Sport Hotelben. A férfi, aki később saját magával is végezni akart, azt mondta, a felesége jóváhagyásával cselekedett.
Vágólapra másolva!

Rossz anyagi körülményeik miatti kilátástalansággal indokolta tettét az a férfi, aki szerdán a tatabányai Sport Hotelben felvágta két gyerekének és élettársának az ereit, majd magát is megsebesítette - közölte a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense csütörtökön.

A rendőrség tájékoztatása szerint a családfő elismerte tettét. Elmondta, hogy hiába próbálkozott hazai és külföldi munkavállalással. Élettársával közösen határozták el, hogy a lehetetlennek vélt helyzetet gyilkossággal és öngyilkossággal oldják meg. Kedd este gyógyszerrel próbálkoztak, de az hatástalannak bizonyult, ezért szerda reggel a családfő élettársa belegyezésével csuklótájékon megvágta mindkét gyermek ütőerét, majd ugyanezt tette élettársával és önmagával is.

Léber Gabriella elmondta, a halál beálltának elhúzódásával a férfiban megszólalt a lelkiismeret, és értesítette a mentőket, akik megmentették a család életét. A férfi és élettársa ellen több emberen elkövetett emberölés kísérlete miatt indított büntetőeljárást a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság. Őrizetbe vételük mellett kezdeményezte előzetes letartóztatásukat.

A sajtóreferens közölte, hogy a tervezettől eltérően nem tartanak sajtótájékoztatót az ügyben, és a büntetőeljárás további részleteiről annak lezárásáig nem adnak tájékoztatást. A sérültek nincsenek életveszélyben, de a család kérésére több információt nem adhat az ellátott betegek állapotáról - tájékoztatta az MTI-t Balogh Márta, a Szent Borbála Kórház sajtóreferense.