Egy magánklinikán gyógyul a Szigeten eltűnt edző

Vágólapra másolva!
Fogalma sincs, hol járt az elmúlt egy hétben az a magyar férfi, aki még a múlt szerdán tűnt el a Sziget Fesztiválról. Az egyik magyar amerikaifutball-csapat edzőjeként ismert Sződy Ferencet szerdán találták meg Ausztriában.
Vágólapra másolva!

Előkerült az egyik magyarországi amerikaifutball-csapat múlt héten eltűnt edzője. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) az MTI megkeresésére csütörtökön megerősítette, hogy a férfit, aki a bejelentés szerint a budapesti Sziget Fesztiválra indult, egy salzburgi kórházban találták meg; a szülei azóta intézkedtek a hazaszállításáról, és egy magánklinikán helyezték el.

Horváth Antal, a főváros III. kerületi rendőrkapitányságának vezetője, a fesztivál rendőri parancsnoka még augusztus 10-én újságíróknak megerősítette, hogy keresnek egy eltűnt, 30 éves férfit. Tájékoztatása szerint előző nap a férfi SMS-t küldött az élettársának arról, hogy a Sziget Fesztiválra megy, utána már elérhetetlen volt.

A csapat, a Budapest Hurricanes klub szerda este a Facebook-oldalán jelezte, hogy előkerült az edzőjük, Sződy Ferenc: egy ausztriai kórházból érkezett értesítés, hogy a férfi ott van. A szülők azonnal kiutaztak, és meggyőződtek arról, hogy az információ igaz. A csapat azt írta, hogy a férfi zavart, emlékezetkiesésben szenved, és nem tud számot adni arról, mikor és hogyan került oda. A BRFK az MTI megkeresésére csütörtökön megerősítette, hogy a férfit megtalálták, közlésük szerint Sződy Ferenc meghallgatása a későbbiekben várható.

Hozzátették, hogy augusztus 9-én este egy ember eltűnéséről tettek bejelentést a III. kerületi rendőrkapitányság szigeti ideiglenes rendőrőrsén. A bejelentő elmondása szerint a 30 éves Sződy Ferenc augusztus 9-én éjjel fél 1 körül SMS-ben tájékoztatta, hogy újpesti lakásáról a Szigetre indul bulizni, azóta azonban a hollétéről nincs tudomása.

Az eltűnés miatt a lakhely szerinti illetékes IV. kerületi kapitányság elrendelte a férfi körözését, felkutatása és tartózkodási helyének megállapítása érdekében minden szükséges intézkedést megtettek. Az eljárás során megállapították, hogy a férfi az eltűnése előtt utoljára Újpesten tartózkodott. Szerda este egy salzburgi kórház jelezte a hozzátartozóknak, hogy a keresett férfi náluk tartózkodik. A szülők intézkedtek Sződy Ferenc hazaszállításáról, és egy magánklinikán helyezték el.