APEH-es bűnszervezet ellen emelt vádat az ügyészség

Vágólapra másolva!
Négy volt osztályvezető is van a között a 14 adóhatósági tisztviselő között, akik ellen hivatali visszaélés és vesztegetés miatt vádat emelt a Központi Nyomozó Főügyészség. Az ügynek összesen 66 vádlottja van.
Vágólapra másolva!

Összesen 110 oldalas vádiratot nyújtott be a székesfehérvári bírósághoz a Központi Nyomozó Főügyészség, amely többek között bűnszervezetben elkövetett hivatali visszaéléssel és más, összesen 297 bűncselekmény elkövetésével vádol összesen 66 embert.

A főügyészség közleménye szerint a korrupciós bűncselekmények többségét a legalább nyolc személyből álló, N. Lajos (akivel szemben összesen 104 bűncselekmény miatt emelt vádat a főügyészség) volt társadalombiztosítási tisztviselő által vezetett bűnszervezet tagjai követték el.

A bűnszervezetnek a székesfehérvári adóhatóság részéről egy osztályvezető, három végrehajtási ügyintéző, egy kijáró végrehajtó, egy árverési ügyintéző, valamint egy ügyvéd volt még a tagja. A bűnszervezet tagjai a vád szerint szervezetten és összehangoltan - ügyletenként külön-külön egyeztetve, rendszeres haszonszerzésre törekedve - több adóigazgatási eljárásban, 2005-től 2010. júniusáig (az első nyomozó hatósági akcióig) több hasonló korrupciós bűncselekményt követettek el.

A szervezet összesen 35 cég és 10 magánszemély adóügyében igyekezett - sokszor eredménnyel - befolyásolni az eljárást. A vádirat szerint a hivatalos személyeket alkalmanként jellemzően 200-300.000.- Ft-tal - összesen 10,9 millió forinttal - vesztegették meg. Az ügy miatt az adóhatóság - így ezen keresztül a Magyar Állam - 150 millió forintot meghaladó bevételtől esett el - olvasható az ügyészségi közleményben.