Hat napot töltött a gleccserszakadékban egy 70 éves férfi

Vágólapra másolva!
Közel egy hétig volt egy gleccserszakadékban egy 70 éves német hegymászó mielőtt kimentették volna a saját elmondása szerint. Az osztrák hegyi mentők vizsgálják, hogyan élte túl a férfi az esetet, és hogy valóban a múlt hét elején tűnt-e el.
Vágólapra másolva!

Hat napot töltött egy gleccserszakadékban saját elmondása szerint egy német hegymászó az osztrák Alpokban, mielőtt rátaláltak és kimentették - jelentette kedden az osztrák tömegtájékoztatás. A 70 éves férfit kisebb sérülésekkel, némileg kihűlt és kimerült állapotban szállították kórházba az Ötz-völgy térségében emelkedő Schrankogel hegyről.

A férfi a rendelkezésre álló információk szerint egyedül volt úton, amikor belecsúszott a hasadékba. A hegyi mentők szerint valószínűleg beszakadt alatta a vékony hóréteg, amely a háromezer méter magasan lévő hasadékot fedte. Végül arra járó hegymászók hallották meg a segélykiáltásait és értesítették a hegyi mentőket. A szerencsétlenül járt férfit tíz-tizenöt méter mélységből húzták fel a felszínre.

A hegyi mentők a kórházban később még meg akarják kérdezni a férfit arról, hogy hogyan élte túl a balesetet, vajon volt-e nála élelmiszer, és hogy valóban a múlt hét elején indult-e útnak az egyik hegyi menedékházból, mint ahogy arra emlékezett.