Lázár kiemelt juttatást adna Antall özvegyének

Vágólapra másolva!
Lázár János pénteken nyújtott be egy törvényjavaslatot a parlamentnek, amelyben azt kezdeményezi, hogy a hivatali idejében elhunyt kormányfők özvegyei öregségi nyugdíjként megkapják a miniszterelnöki fizetés összegét.
Vágólapra másolva!

A fideszes Lázár János azt kezdeményezi, járjon kiemelt juttatás az elhunyt kormányfő özvegyének. A képviselő - aki államtitkárként a Miniszterelnökséget vezeti - pénteken nyújtotta be erről szóló törvényjavaslatát az Országgyűlésnek. A jogszabály gondoskodna arról, hogy a miniszterelnök halála esetén a havi kormányfői illetményt - ami jelenleg nagyjából másfél millió forint - az elhunyt nyugdíjaként vegyék figyelembe a hozzátartozói nyugellátás meghatározásakor. A fideszes politikus indoklása szerint az előterjesztés ezzel méltányos - méltó életfeltételeket és a közéleti részvételt is lehetővé tévő - juttatást biztosítana az elhunyt kormányfő hozzátartozójának.

A javasolt szabályozás e jogosultságot csak a hivatali ideje alatt elhunyt miniszterelnök hozzátartozójának biztosítaná. A változás így Antall Józsefnét, az első szabadon választott kormány 1993 decemberében elhunyt vezetőjének özvegyét érintené.

A köztársasági elnök özvegyének is fizetnének

Lázár János változtatna a köztársasági elnök javadalmazásáról szóló sarkalatos törvényen is, amely jelenleg csak azt mondja ki, hogy az államfő halála esetén a házas- vagy élettársát (ennek hiányában örököseit) az elnök hathavi tiszteletdíjának megfelelő juttatás illeti meg. A Miniszterelnökséget vezető államtitkár ezt a rendelkezést kiegészítené a kormányfők esetében is alkalmazni javasolt szabállyal, vagyis azzal, hogy a hivatalban lévő államfő halálakor tiszteletdíját a hozzátartozói nyugellátás megállapításakor öregségi nyugdíjként vegyék figyelembe.

E speciális szabályt a törvény most is tartalmazza, de csak a - mandátumuk lejárta után is a másfél millió forintos államfői tiszteletdíjra jogosult - korábbi köztársasági elnököknél. Lázár János most az indokolatlan megkülönböztetés elkerülése érdekében a szabály alkalmazását kiterjesztené arra az esetre, ha a hivatalban lévő köztársasági elnök veszti életét.

A törvényjavaslat arról is rendelkezik, hogy az így megállapított hozzátartozói nyugellátások fedezetét a központi költségvetés megtéríti a Nyugdíjbiztosítási Alapnak. Az új szabályok a kihirdetésüket követő hónap első napján lépnének hatályba.