Vágólapra másolva!
Nem magyar dolgozók szerepelnek azokon az óriásplakátokon, amelyek a kormány munkahelyvédelmi akciótervét hivatottak népszerűsíteni - értesült a Népszabadság. A kormányszóvivői iroda szerint a produkciós idő és a költségek leszorítása érdekében válogattak nemzetközi fotógyűjteményből.
Vágólapra másolva!

Orbán Viktor július elején jelentette be a tízpontos munkahelyvédelmi akciótervét. A programot most óriásplakátokon és a BKV-buszjáratok oldalain látható hirdetéseken népszerűsítik "Szeretem a munkám!" címmel.

A Népszabadságnak a kormányszóvivői iroda azt mondta: a kampány célja, hogy megszólítsa a munkahelyvédelmi akcióterv nyolc kiemelt célcsoportját, "összességében azokat az embereket, akiknek a válság hatására a legnagyobb veszélybe került a munkahelyük, vagy különösen nehézzé vált az elhelyezkedésük".

A kampány teljes összköltsége több mint ötvenhatmillió forint lesz, amit a Miniszterelnökség által indított "Médiastratégia-alkotási, médiatervezési és -vásárlási, médiagyártási, reklámügynökségi, telemarketing és online kommunikációs szolgáltatási feladatok elvégzése" tárgyú közbeszerzési eljárás eredményeként tavaly márciusban megkötött vállalkozási keretszerződésből fedeznek.

Összesen és országos szinten több mint ezerötszáz plakát jelenik meg, további nyolcvan hirdetés került ki a buszok hátfalára. A szóvivői iroda a lapnak elmondta: a plakátokat és a kampányt az Inter Media Group Kft. alvállalkozója, a Lounge Design Kft. készítette.

A kormányszóvivői iroda tájékoztatása szerint a produkciós idő és a költségek leszorítása érdekében "nemzetközi stockfotógyűjteményből történt" meg a szereplők kiválasztása a hirdetésekhez, vagyis nem hazai, hanem külföldi reklámarcok alakítják a munkahelyüket szerető magyar munkásokat - írja keddi számában a Népszabadság.