Családtagjai nevén van V. László vagyona

Vágólapra másolva!
Egyelőre nem tudták zár alá venni a rendőrségi korrupciós ügyben meggyanúsított V. László vagyonát, miután az a vállalkozó családtagjainak a nevén van - írja a hétfői Magyar Nemzet.
Vágólapra másolva!

Lapértesülések szerint nem tudták eddig zár alá venni a hatóságok a rendőrségi korrupciós botrányban bűnszervezet vezetésével gyanúsított V. László vagyontárgyait, mert azok a családtagjai nevén vannak - írja az újság hétfői száma.

A lap rendőrségi forrásokból úgy értesült, a hatóságok szakemberei feltérképezik azokat a kapcsolati hálókat, amelyek alapján a vagyontárgyakat később zár alá vehetik majd. Évek óta hatályos ugyanis az a jogszabály, amelynek alapján a különféle értékeket akkor is le lehet foglalni a bűnszervezet meggyanúsított tagjától, ha azok nem az ő, hanem családtagjai nevén vannak.

A jogalkotók az Olaszországban bevett gyakorlatot vették alapul a passzus elkészítésekor, ott a nyomozó hatóságok éppen a fentihez hasonló esetek elkerülésére hozták létre saját jogszabályukat. A lap rendőrségi forrása szerint ez V. Lászlóék esetében is alkalmazható.

V. László gyanúsítását épp a napokban módosította az ügyészség, eszerint a férfi bűnszervezet vezetőjeként vesztegette meg rendszeresen azokat a magas beosztású rendőrtiszteket, akik biztosították számára, hogy a mulatóiban ne legyenek hatósági razziák, és előre tudjon az intézkedésekről.