A szakiskolások miatt fordult az AB-hez az ombudsman

Vágólapra másolva!
Az Alkotmánybíróságtól kéri a szakképzésről szóló törvény megsemmisítését Szabó Máté ombudsman. Szerinte ugyanis sok kérdés nincs szabályozva, ami bizonytalanságot szül. Ráadásul a képzési időből önhibáján kívül, például betegség miatt kicsúszó diákkal is tandíjat fizettetne az új rendszer.
Vágólapra másolva!

Az alapvető jogok biztosa a jogállamiság elvének sérelme miatt a szakképzésről szóló törvény megsemmisítését kérte az Alkotmánybíróságtól. Szerinte a törvény nem biztosít kiszámítható jogszabályi környezetet, mert számos kérdést nem szabályoz kellő részletességgel. Ennek következtében a pedagógusoknak, szülőknek és a gyermekeknek nincs lehetőségük arra, hogy a szakképzésről szóló törvény tartalmát kellő mélységében megismerhessék és felkészülhessenek a jogszabály alkalmazására.

A szakképzésben való részvételnek döntő kihatása lehet egy egész életpályára - áll a közleményben -, hiszen az ekkor elsajátított ismeretek alapvető jelentőségűek a későbbi munkaerő-piaci pozíció szempontjából. A szakiskolai és szakközépiskolai képzés rendszerének átalakításakor ezért a jogalkotót fokozott felelősség terheli abban a tekintetben, hogy megfelelő időt biztosítson a rendszer egészének, az általános és a részletszabályoknak a megismerésére, befogadására.

Szabó Máté szerint azonban ez a követelmény nem érvényesült maradéktalanul, és még az sem egyértelmű, hogy a korábbi, hatályon kívül helyezett szabályozás alapján kezdett szakképzéseket milyen szabályok alapján lehet sikeresen lezárni, illetve ahhoz az állam milyen költségvetési támogatást, hozzájárulást köteles biztosítani.

A szakképzési törvény csak az iskolai rendszerben meghatározott időszakon belül megszerzett első szakképzést teszi ingyenessé. Ez a szabályozás nincs figyelemmel arra, hogy milyen okból húzódott el a képzés, az egyéni, adott esetben méltányosságra alapot adó szempontok nem mérlegelhetők. Így az is eleshet az ingyenes középfokú oktatás lehetőségétől, aki nem neki felróható okból - hanem például egészségügyi alkalmatlanság miatt - kényszerül egy már megkezdett képzésről egy másikra váltani.

Az év eleje óta az alapvető jogok biztosa már nem indítványozhatja a mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítását. Az ombudsmannak ezért arra volt lehetősége, hogy az Alkotmánybíróság figyelmébe ajánlja annak vizsgálatát, hogy az első szakképzés ingyenességének az egyéni szempontok mérlegelése nélküli elvesztése összhangban van-e az alaptörvényben meghatározott, az ingyenes és mindenki számára elérhető középfokú oktatás biztosítására vonatkozó állami kötelezettséggel, vagy pedig jogalkotói mulasztás áll-e fenn.