Bors: Újra elővették a Seuso-kincs megölt megtalálójának aktáit

Vágólapra másolva!
A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) ismét nyomoz a Seuso-kincseket 1976-ban megtaláló Sümegh József meggyilkolása ügyében - írja a pénteki Bors.
Vágólapra másolva!

A lap felidézi, hogy a felakasztva talált férfiról kezdetben azt mondták, hogy öngyilkos lett, ám 1990-től már emberölés miatt vizsgálódtak. Hat év után lezárták a nyomozást, később hol újraindult, hol ismét lezárult a vizsgálat.

Nem zárható ki, hogy az NNI most új információk birtokába jutott, ugyanis ismét élő nyomozás folyik. Csécsi Soma, az NNI szóvivője azt mondta a lapnak, hogy nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt, ismeretlen tettes ellen nyomoznak, tanúkihallgatások és adatgyűjtés van folyamatban. A nyomozás határideje 2012. október 26-a.